A madárhullás mellett tömeges halpusztulást is észleltek Arkansasban

Vágólapra másolva!
Tömeges halpusztulást észleltek az amerikai Arkansasban, kétszáz kilométerre attól a helytől, ahol döglött madarak hullottak alá az égből december végén. A vadvédelmi szakemberek a halak esetében betegségre, a madarak esetében valamilyen fizikai hatásra gyanakodnak.
Vágólapra másolva!

Százezer tavi doboshal teteme borította be az Arkansas folyó partját a hasonló nevű amerikai államban, Ozark közelében. A halpusztulást a folyó 30 kilométeres szakaszán észlelték, még múlt csütörtökön, körülbelül kétszáz kilométerre északnyugatra az állam fővárosától, Little Rocktól. A halak elhullásának okát egyelőre vizsgálják, de a helyi vadvédelmi szakemberek valamilyen fertőzést sejtenek a tömeges elhullás hátterében.

"A halpusztulást csak egy bizonyos halfaj esetében tapasztalták. Ha környezetszennyezés történt volna, minden halfajt érintett volna" - idézte a CNN Keith Stephenst, az arkansasi vadászati és halászati bizottság illetékesét.

Arkansasban nem ez az egyedüli, eddig megmagyarázhatatlan tömeges állatpusztulás. Szilveszter éjjelén több ezer madár - az MSNBC szerint körülbelül kétezer pirosvállú csiröge - hullott alá az égből holtan, a halpusztulás helyszínétől 200 kilométerre keletre fekvő Beebeben. Az alig ötezres lakosú kisvárosban vasárnap délelőttre sikerült eltakarítani az összes - kétezerre becsült - halott madarat.

A vadvédelmi hatóságok hétfőn vizsgálják meg az elhullott állatokat, így még nem tudni pontosan, mi okozhatta a szokatlan jelenséget. Az MSNBC-nek nyilatkozó illetékesek kizárták, hogy mérgezés vagy valamilyen betegség végzett a madarakkal. A vadászati és halászati bizottság ornitológusa, Karen Rowe szerint a madarakon fizikai sérüléseket találtak, ami azt valószínűsíti, hogy villámcsapás, vagy egy nagy magasságban történt jégeső okozta pusztulásukat. A bizottság korábban azt közölte, hogy a madarakat a szilveszteri petárdázás és rakétázás riaszthatta fel alvóhelyükről, és a stressz okozhatta halálukat.