Kilenc japán halálát okozták a fujtós újévi sütik

Vágólapra másolva!
Idén legalább kilenc ember fulladt meg Japánban a hagyományos újévi sütitől, a mocsitól. A ragacsos csemege gyakran akad meg idősek és gyerekek torkán, és hiába a figyelmeztetések, minden évben sokan fulladnak meg rizsből készült finomságtól.
Vágólapra másolva!

Kilenc ember vesztette életét Japánban, és tizennyolcat kellett kórházba szállítani a napokban, mivel torkukon akadt a hagyományos újévi sütemény, a mocsi. Tokióban hét idős férfi fulladt meg az édességtől az újév első három napján, köztük egy 96 éves aggastyán.

A rizsből készült csemegét újévkor minden japán háztartásban fogyasztják, elkészítése - amikor a gőzölt rizst hatalmas fakalapáccsal mozsárban összetörik - kiemelt közösségi eseménynek számít.

A puha és ragacsos édesség által okozott, évről évre megismétlődő fulladások miatt a hatóságok már jó előre figyelmeztetik az embereket, hogy a gyerekeket és időseket csak megfelelő méretű falatokra vágott csemegével kínálják. Kitérnek arra is, milyen módszerekkel lehet segíteni azon, akinek mégis a torkán akadt egy darab finomság. Javasolják a jó erős hátba verést, a Heimlich-féle műfogást, illetve a porszívós módszert is, amikor porszívóval szippantják ki a megakadt falatot a fuldokló torkából. Egy cég külön e célra kifejlesztett porszívóalkatrészt is kínál.

A mocsi okozta elhalálozások azonban így is minden évben külön blokkban szerepelnek a japán híradókban - írja a brit Telegraph.