Sikkasztás miatt nyomoznak egy magyar férfi után Ausztriában

Vágólapra másolva!
Nyomoznak Ausztriában egy magyar férfi ellen, mert érintett lehet az osztrák Oberbankkal kapcsolatos sikkasztási ügyben. Az ausztriai pénzintézettől összesen 8,2 millió eurót lopott egy osztrák alkalmazott, aki egy magyar cég számlájára utalta a pénzt.
Vágólapra másolva!

Körözést adott ki egy magyar férfi ellen az osztrák bíróság abban az ügyben, amelyben az ausztriai Oberbank egyik alkalmazottja összesen 8,2 millió eurót lopott a pénzintézettől. Az ügy gyanúsítottja egy osztrák férfi, aki beismerte a sikkasztás tényét, de ügyvédjén keresztül azt közölte, hogy azért követte el a bűncselekményt, mert üzlettársa, a magyar férfi megzsarolta.

Az osztrák férfi ügyvédje előzőleg úgy tájékoztatta a sajtót, hogy védence magyar üzlettársa ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Ausztriában. Az ügyészség az APA osztrák hírügynökségnek megerősítette, hogy jogsegélyeljárás keretében nyomoznak a férfi ellen, de közölték azt is, hogy elfogatóparancsot eddig nem adtak ki.

Az osztrák férfi az ügyészség szerint egy magyar cég bankszámlájára utalta át azt a 8,2 millió eurós összeget, amelyet a banktól lopott. A 2008 májusa és 2010 decembere között felgyülemlett több millió eurós összeg egy magyarországi céghez került, amelynek a tolvaj és egy magyar férfi a közös tulajdonosa. A férfi a lopást elismerte, de az összeg nagyságát vitatja.