Spórolás is hozzájárult a mexikói-öbölbeli katasztrófához

Vágólapra másolva!
Túlságosan spóroltak az idővel és a pénzzel, ez is hozzájárult a Mexikói-öbölben tavaly áprilisban történt olajkatasztrófához. Ezt a Barack Obama amerikai elnök által a katasztrófa körülményeinek kivizsgálására összehívott bizottság állapította meg utolsó jelentésében.
Vágólapra másolva!

A pénzzel és az idővel való túlzott spórolás is hozzájárult a tavaly áprilisi Mexikói-öbölben történt, 11 ember életét követelő és az egész öblöt beszennyező olajkatasztrófához - állapította meg a Barack Obama amerikai elnök által májusban felállított, a katasztrófa körülményeit vizsgáló bizottság negyedik, utolsó jelentésében.

A bizottság 48 oldalas jelentése szerint a katasztrófához vezető hibák bele voltak kódolva a rendszerbe, és megismétlődhetnek, ha nem reformálják meg az iparágat és a kormányzati szabályozást. Emellett azt is megállapították, hogy a kutat üzemeltető BP olajtársaságnál nem volt megfelelő a biztonsági előírások betartásának ellenőrzése. A jelentés a brit olajtársaságon kívül kritikákkal illette a kút tulajdonosát, a Transocean Ltd.-t és a Halliburtont, amely a kút kibetonozását végezte, valamint a nem megfelelő kormányzati felügyeletet és törvényi szabályozást.

Többek között külön kockázatokként azonosította a kúttalp elégtelen kibetonozását, egy sikeresnek minősített, ám valójában hibát jelző tesztet, illetve azt, hogy a kúton dolgozók nem figyeltek fel a kitörést előre jelző jelekre.

Bob Graham korábbi floridai kormányzó, a bizottság társelnöke szerint a katasztrófa elkerülhető lett volna.