Három év börtönt kapott az egykori republikánus vezér

Vágólapra másolva!
Három év börtönbüntetésre ítélték Tom DeLayt az Egyesült Államokban. A republikánus párt egykori frakcióvezetőjét kampányadományok törvénytelen kezelése és pénzmosás vádjában tílálták bűnösnek még novemberben, most azonban az ítélet is megszületett.
Vágólapra másolva!

Bűnösnek találta a texasi bíróság Tom DeLay egykori republikánus politikust, akinek az ítélet szerint három évet börtönben kell töltenie pénzmosás és kampányadományok törvénytelen kezelése miatt - írja a BBC.

Az amerikai képviselőház korábbi republikánus frakcióvezetőjét, akit a Kalapács néven is emlegettek stílusa miatt, novemberben már bűnösnek találták pénzmosás vádjában, de akkor a bíró felajánlotta neki, hogy öt év börtön helyett a 10 évet feltételes szabadlábon tölthet.

Az ügyészség szerint a 2002-es kampányidőszak alatt DeLaynek 190 ezer dollárt adományoztak különböző lobbisták, majd a politikus a pénzt a republikánus színekben induló jelölteknek juttatta. A jelöltek közül hatan meg is nyerték a választást, és így a republikánusok kerültek többségbe a texasi törvényhozásban.

DeLay politikai bosszúnak nevezte az ítéletet, tagadta a vádakat, ügyvédje pedig fellebbez az ítélet ellen.