Disznóhúsban is találtak dioxint

Vágólapra másolva!
Sertéshúsban találtak dioxint egy alsó-szászországi telepen. Korábban csak tojásokban, illetve tojótyúkok húsában észlelték a mérgező anyagot. A lezárt állattenyésztő gazdaságok többségét pedig már feloldották a zárlat alól, így ezek ismét értékesíthetnek állatokat, illetve tojást és tejet.
Vágólapra másolva!

Disznóhúsban találtak dioxint egy német farmon. Ez az első eset, hogy sertésben mutatták ki a fertőző anyagot. A minta olyan állatból származik, amelynek gazdája a botrány nyomán kétes hírnévre szert tett schleswig-holsteini üzemből szerezte be az állatai hízlalásához szükséges tápot. Az alsó-szászországi sertéstelepen mintegy ezer disznót hizlalnak, az állatokat azonban le kell majd vágni.

Az ellenőrök egy másik telepen is találtak olyan disznókat, amelyekben a dioxin a megengedett határértéket közelíti. A hatóság zárlat alá vette a gazdaságot. Itt egyelőre nem fenyegeti levágás az állatokat, a szakemberek ellenőrzik őket.

Korábban csak tojásban, illetve tojótyúkok húsában észleltek a januári ellenőrzések során a megengedett értéket sokszorosan meghaladó dioxintartalmat. Akkor kiderült, hogy valamennyi gazdaság a Harles & Jentzsch takarmánykeverő cégtől kapta az állatok hízlalására használt tápot. A vállalat vezetői már tavaly márciusban tudtak arról, hogy szennyezett zsír került a tápanyagba, ám ennek ellenére a tápkeverést és a kiszállítást is tovább folytatták. A céget emiatt százmillió eurós nagyságrendű kártérítési per fenyegeti.

A múlt héten lezárt 4700 állattenyésztő gazdaság közül már csak 558-ra vonatkozik a hatósági zárlat. Ezek közül 330 Alsó-Szászországban, 143 Észak-Rajna-Vesztfáliában, 62 pedig Schleswig-Holsteinben található.