Ötödik éve visszaszorulóban a demokrácia a világban

Vágólapra másolva!
Soha ilyen hosszú ideig nem romlott folyamatosan a szabadság és a demokrácia világbeli helyzete a Freedom House legfrissebb jelentése szerint: ötödik éve nincs javulás. A szervezet legfrissebb, 2010-re vonatkozó felmérésében megállapítja, hogy elsősorban a korrupció, a kormányok tehetetlenkedése és a sajtószabadság visszaszorulása miatt romlik a helyzet.
Vágólapra másolva!

Ötödik éve folyamatosan romlik a szabadság és a demokrácia világbeli helyzete a Freedom House szokásos éves jelentése szerint - közölte az amerikai Foreign Policy magazin weboldala. A hivatalosan csütörtökön délután nyilvánosságra kerülő, a politikai- és szabadságjogok érvényesülése szempontjából 194 országot vizsgáló jelentésből idéző amerikai lap azt írja, hogy a jelentések 40 éves története során soha ilyen hosszú időn keresztül nem romlott folyamatosan a demokrácia és a szabadságjogok helyzete.

A Freedom House hármas fokozatú skálán osztályozza az országokat, szabad, részben szabad, illetve nem szabad státust ad nekik. 2010-ben két államot - Mexikót és Ukrajnát - is visszasorolták szabadból részben szabad státusba, miközben további kettőt - Etiópiát ás Dzsibutit - részben szabad helyett nem szabadként jellemeztek. Összesen 25 államban romlottak a szabadságjogok, míg csak 11-ben javult a helyzet - derül ki a felmérésből.

Arch Puddington, a szervezet kutatási igazgatója szerint az érdekesség, hogy a szabadságjogok helyzete nem elsősorban az elnyomó rezsimek miatt romlott - sőt számos nagyszerű választást is tartottak -, hanem a korrupció, a rossz kormányzás elharapózása, a sajtószabadság és a civil szervezetek visszaszorítása, a törvényes rend hiánya okozta a visszaesést.

A Foreign Policy szerint a legmeglepőbb Mexikó rossz eredménye, amely egyúttal szokatlan is, mivel itt nem az államhatalom elnyomó volta rontott a besoroláson, hanem az, hogy az állam képtelen biztosítani állampolgárainak a nyugodt és biztonságos életkörülményeket. Ukrajna helyzetének romlásával pedig az egykori Szovjetunió területén - az EU-tag balti államok kivételével - nem maradt egyetlen teljesen szabadként jellemzett ország sem.

A Freedom House jelezte, hogy a romló helyzethez nemcsak a tehetős egyeduralmi rendszerek, a nem demokratikus rezsimeket gazdaságilag és politikailag is támogató Oroszország, Kína és Venezuela járultak hozzá, hanem azok a feltörekvő gazdaságú stabil demokráciák, mint India, Dél-Afrika és Brazília, amelyek, úgy tűnik, egyáltalán nem érdekeltek a demokrácia nemzetközi terjesztésében. Brazíliának Irán és Venezuela segítését vetik a szemére a jelentés összeállítói, míg India szerintük túlságosan is reálpolitikát folytat, pedig sokat segíthetne például Burma helyzetén.

A nemzetközi civil szervezet kritizálta a Barack Obama vezette USA-t is a túl gyakorlatias politikája miatt. A vezérigazgatója, David Kramer azt emelte ki, hogy az amerikai elnök a fehérorosz választásokra és az Alekszander Hodorkovszkij elleni újabb ítéletre sem mondott semmit, és kérdéses, felhozza-e az emberi jogok ügyét a jövő heti kínai látogatásán.

Pozitív változást is rögzített ugyanakkor a Freedom House: Hondurasban, Guineában és Kirgizisztánban is leváltották a korábbi kormányt, és választásokat is tartottak, még ha azok visszaélésekkel tarkítottak is voltak - írja a Foreign Policy.