Robbanás egy illegális kínai petárdaüzemben

Vágólapra másolva!
Legkevesebb kilenc ember meghalt, amikor felrobbant egy engedély nélkül működő petárdagyár Kínában. Az ázsiai országban gőzerővel készülnek a gyártók a február 3-án kezdődő kínai Holdújévre.
Vágólapra másolva!

A pekingi állami média szerint illegálisan működött a Kína északnyugati részén lévő petárdagyártó üzem, ahol szerdán robbanás történt. A detonáció következtében legkevesebb kilenc ember halt meg, két járókelő megsebesült, de állítólag nincsenek életveszélyben.

A kínai média szerint a vizsgálatok egyértelműen kiderítették, hogy az üzemnek nem volt engedélye. A cég igazgatója a robbanás után elmenekült, most rendőrök keresik. Kínának van a legnagyobb tűzijáték-, illetve petárdaipara a világon, de az ázsiai ország az üzemi biztonsági szabályok hiányát tekintve is élen áll.

A súlyos balesetek leginkább a nagy ünnepek előtt történnek: február 3-án kezdődik a kínai Holdújév, a petárdagyártók ilyenkor éjjel-nappal dolgoznak.