A zavargások miatt elhagyta az országot a tunéziai elnök

Vágólapra másolva!
Elmenekült az országból Zin el-Abidin ben Ali tunéziai elnök, miután pénteken távozott tisztségéből. Az elnök távozása előtt menesztette a teljes kormányt és elrendelte, hogy hat hónapon belül tartsanak választásokat. Az országban rendkívüli állapot van érvényben, pénteken is ezrek tüntettek a fővárosban. Az államfői tisztséget ideiglenesen Mohamed Gannusi miniszterelnök vette át. A hetek óta tartó zavargások miatt két brit utazási iroda lemondta az utakat a térségbe, magyar turisták szervezetten nincsenek Tunéziában.
Vágólapra másolva!

Távozott az elnöki tisztségéből, és elhagyta az országot Zin el-Abidin ben Ali tunéziai államfő. Ben Ali sajtóhírek szerint Máltára repült, miután menesztette a tunéziai kormányt, és elrendelte, hogy hat hónapon belül új választásokat írjanak ki. A francia köztársasági elnöki hivatal közölte, nincs tudomása arról, hogy a menekülő elnök Franciaországba tartana. Tunéziában rendkívüli állapotot hirdettek ki, délután öt órától reggel hétig kijárási tilalom lépett életbe, és betiltották a 3 fősnél nagyobb csoportosulásokat. Az országban három hete megszakítás nélkül tüntetések zajlanak, pénteken több ezren követelték az utcára vonulva Tunézia fővárosában az elnök, Zine El Abidine Ben Ali távozását.

Forrás: AFP/Fethi Belaid

A hivatalos adatok szerint 23 halottja van a hetek óta tartó zavargásoknak, de jogvédők szerint akár 60 áldozata is lehet az összecsapásoknak. Pénteken is ezrek tüntettek a fővárosban, a demonstrálók újra összecsaptak a rendőrökkel. A tunéziai tüntetéssorozat kirobbanásának okairól bővebben itt olvashat. Az elnök csütörtökön televíziós beszédében még próbálta nyugtatni a tüntetőket azzal, hogy bejelentette, 2014-ben nem indul újra az elnökségért. Ben Ali pénteki távozása után ideiglenes hatállyal Mohamed Gannusi miniszterelnök vette az államfői tisztséget. Gannusi péntek este élő televíziós beszédben jelentette be, hogy átvette a hatalmat. Azt ígérte, hogy tiszteletben tartja az alkotmányt, politikai, gazdasági és társadalmi reformokat hajt végre, valamint helyreállítja a stabilitást az országban.

Forrás: AFP

A turisták elhagyják az országot

Két brit utazási iroda is bejelentette, hogy törli a tervezett utakat Tunéziába, bár eddig a külföldi nyaralókat nem érte atrocitás. A BBC szerint a Thomas Cook 1800 turistáját hazaviszi az észak-afrikai országból, a Thomson First Choice iroda is felfüggeszti az utazásokat január 16-ától, de a már kint nyaralók utazásának végét megvárják. A Külügyminisztérium a magyaroknak is a tunéziai utazások elhalasztását javasolja. Kecskés Tibor, Magyarország tunéziai nagykövete azt mondta, hogy eddig 10-15 magyar jelentkezett náluk, de mindannyian biztonságban vannak. Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke azt mondta, egyetlen magyar szervezett turistacsoport sem tartózkodik Tunéziában, leghamarabb február közepén vagy végén indít csoportokat a Best Reisen, illetve a Carthago Tours. Molnár Gabriella tudomása szerint Tunéziában jelenleg mintegy 60 magyar állampolgár tartózkodik, zömükben olyanok, akik tartósan kinn élnek, azaz például oda mentek férjhez.