Zavargások törtek ki Haiti fővárosában

Vágólapra másolva!
Összecsapások voltak pénteken Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben. A rendőrség tíz embert őrizetbe vett. Azt egyelőre nem közölték, hogy mi váltotta ki a zavargásokat.
Vágólapra másolva!

Zavargások törtek ki Haiti fővárosában pénteken. A helyi rádió értesülései szerint a rendőrség tíz személyt vett őrizetbe, azt azonban nem közölték, hogy mi az oka a rendbontásoknak. Szemtanúk szerint a tüntetők barikádot emeltek, több lövés is eldördült, az utakon pedig lángoló gumiabroncsokat lehetett látni.

Az incidens azután történt, hogy az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) átadta René Préval távozó elnöknek a novemberi elnökválasztás első fordulójáról készült jelentést. A dokumentumban az AÁSZ azt javasolja, hogy a második helyen végzett, így továbbjutott Jude Célestin helyére a harmadik helyezett Michel Martelly kerüljön és ő induljon a következő fordulóban az első helyezett Mirlande Manigat ellen.

Martelly támogatói decemberben az előzetes eredmények kihirdetése után csalásra gyanakodtak, és erőszakos tüntetésbe kezdtek. Préval ezért kérte az AÁSZ-t, hogy ellenőrizze a választási jegyzőkönyvet.