Marine Le Pent választották meg a francia Nemzeti Front élére

Vágólapra másolva!
A szavazatok kétharmadát szerezte meg a francia Nemzeti Front elnökválasztásán Marine Le Pen eddigi alelnök.
Vágólapra másolva!

Elnököt választott a hétvégi pártkongresszuson a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front. A párt élére Marine Le Pen eddigi alelnök került, a szavazatok több mint kétharmadát szerezte meg. Jean-Marie Le Pen eddigi elnök lánya ezzel a párt államfőjelöltje lesz a 2012-es választáson. Egy pénteken közzétett közvélemény-kutatás szerint a franciák 18 százaléka szavazna rá, ha most lenne az államfőválasztás.

A 42 éves Marine Le Pennek a pártelnöki posztért egyetlen ellenfele volt, a 61 éves Bruno Gollnisch, aki a voksok 32,35 százalékát, míg a politikusnő a 67,65 százalékát szerezte meg.

A 82 éves Jean-Marie Le Pen negyven év után adja át a párt vezetését a legfiatalabb lányának, aki európai parlamenti képviselő is. Le Pen nem vonul vissza teljesen, megválasztatta magát a Nemzeti Front tiszteletbeli elnökének, így a bizottságokban tag marad, és az EP-képviselői helyét is megőrzi.

Marine Le Pen 15 hónappal az államfőválasztás előtt szeretné megőrizni a párt egységét, ezért felajánlotta az első alelnöki címet Bruno Gollnischnak. Marine Le Pen célja, hogy a Nemzeti Frontból kormányzásra alkalmas modern néppártot csináljon, és szeretné maga mellé állítani a Nicolas Sarkozy államfő politikájában csalódott jobbközép szavazótábort

A Libération baloldali lapban Alain Duhamel ismert politikai elemző arról írt, hogy Marine Le Pen ugyan kerüli a botrányos megfogalmazásokat és nem tesz anitszemita és rasszista kijelentéseket, mégis veszélyesebb lehet, mint az apja. Ugyanolyan ékesszóló, karizmatikus és harcos ugyan, de kevésbé művelt és tehetséges, miközben keményebb és kegyetlenebb ember, mint az apja.