Megzavarja a finnek pszichéjét a bőrruhás izompacsirták világhíres rajzolója

Szokatlan tárlattal állt elő a finnországi Turku, amely Pécset követi az európai kulturális fővárosok sorában. Egész évben nyitva lesz Touko Laaksonen retrospektív kiállítása. A húsz éve elhunyt Laaksonen az egyik legnagyobb hatású finn grafikusművész, de feltehetően nem sok finn tud azonosulni művészetével: a Tom of Finland néven alkotó, szégyellős grafikus teremtette meg a szűk ruhába öltöztetett izmos, szőrös meleg macho zsánerét.

Mi a közös Freddy Mercuryban, a Village People zenekarban, a Rendőrakadémia-filmekből ismerős Kék Osztriga bár tangózó, bőrmellényes, bőrsapkás, szőrös mellű táncosaiban? Valószínűleg mindegyikük másképp nézne ki, sőt lehet, hogy nem is létezne, ha az 1920-30-as években a dél-finnországi Turku közelében fekvő kis falu, Kaarina tanárházaspárjának széltől is óvott, művészi hajlamokkal megáldott kisfia nem kezd el a szomszéd parasztfiú, az izmos Urho (a név jelentése finnül: hős) után leskelődni az ablakból, és nem kezdi rajzba önteni eltitkolt fantáziáit.

A Taschentől a Sipmsonsig

Ő volt Touko Laaksonen, akit a feszülő bőrbe, farmerbe, egyenruhába öltöztetett, dagadó izmú, szuperférfias meleg férfi zsánerének megteremtőjeként tisztelnek világszerte. Laaksonen szülőhazájának egyik legelismertebb nemzetközi hírű képzőművésze, 2011-ben Turkuban, Európa aktuális kulturális fővárosában nagyszabású retrospetkív kiállítást rendeznek sikamlós, a pornográfia határát is gyakran átlépő műveiből - több mint húsz évvel halála után.

A kiállítás megrendezése bevállalós lépés a szervezőktől. Hiába szerepelnek Laaksonen művei a New York-i Museum of Modern Art gyűjteményében, hiába adott ki számos albumot műveiből a művészeti kiadványokkal foglalkozó német Taschen kiadó, hiába talál gazdára egy-egy eredeti grafikája vagy festménye akár több millió forintért is a galériákban, és hiába hivatkoztak rá és művészetére a Simpsons rajzfilmsorozat egyik ezen a héten bemutatott epizódjában, hazájában 1971-ig büntették a homoszexualitást. Csak 1981-ben mondták ki, hogy a melegek nem elmebetegek, és csak 2002-ben ismerték el hivatalosan az azonos neműek élettárási kapcsolatát.

"Nem ünneplik úgy, mint egy finn nemzeti hőst"

"Egészen összezavart az egész ügy, és nagyon csodálkoztam, hogy ez a művészet Finnországból származik, ami egyáltalán nem egyezik azzal a képpel, amely bennem élt a finnek homoszexuálisok felé mutatott hozzáállásával" - írta az [origo]-nak egy Németországban fölnőtt finn egyetemista, Mikko Laak. "El tudom képzelni, hogy mindenki ismeri... de semmiképpen nem ünneplik úgy, mint egy finn nemzeti hőst (...), mert a homoszexualitás kérdése még midig tabutémának számít... A finn társadalom nem tűnik túlzottan melegbarátnak."

A helyzet azért javul, több közéleti szereplő, tévés személyiség, művész is nyíltan vállalja homoszexualitását - írta az [origo]-nak egy másik finn fiatal -, aki szerint ettől függetlenül a társadalomban érződik a homofóbia, amelyre példa a tavalyi helsinki meleg büszkeség napi felvonulást ért gázspray-s támadás.

Úgy tűnik, hogy a (finn) nemzeti öntudat a nemzetközi elismerésből táplálkozik. Szinte megőrülünk, ha valaki az amerikai szórakoztatóiparból észreveszi Finnországot (ami azt jelenti, hogy ha valahol csinál valamit egy finn, akkor mindenki magáénak érzi a sikert). A gond az ő sikerével, hogy a művészete a homoszexualitással foglalkozik. Az egyik fórumon valaki azt írta, hogy attól tart, azután hogy a Simpsonsban is bemutatták, az összes finnre azt hiszik majd, hogy meleg - írta az [origo]-nak egy harmadik finn fiatal, Lauri Heimo.

Kattintson a képre galériánkért!

Elsötétítés

Az 1920-30-as években a maihoz képest sokkal kevésbé volt elfogadó a társadalom a melegekkel szemben. Touko Laaksonen szégyellős fiúként magára maradt környezetében szokatlan vágyaival, amelyeket szobája rejtekében, rajzban igyekezett kiteljesíteni. 14-15 évesen rajzolta meg első homoerotikus grafikáit - parasztfiúkról, izmos favágókról. Amikor 1939-ben 19 évesen Helsinkibe költözött, hogy reklámgrafikusnak és zongoristának tanuljon, érdeklődése az építőmunkások, a rendőrök, és a tengerészek felé fordult.

A második világháború azonban változásokat hozott az életében. Fel kellett számolnia egész addigi fantáziavilágát - saját bevallása szerint, amikor behívták katonának, lebukástól való félelmében minden erotikus rajzát megsemmisítette -, de egyben új lehetőségek nyíltak meg számára: alapítványának honlapján szereplő életrajza szerint vágyai a hadseregben, a háború alatti elsötétítések idején beteljesültek a való életben is. Egy róla szóló rövid dokumentumfilmben megszólaló régi barátja szerint nagy hatással volt rá egy náci repülőtiszthez fűződő romantikus viszonya, és egy orosz ejtőernyős katona megölése a harcok során. A náci tisztek fényes csizmái különösen nagy csodálatot váltottak ki belőle, ami rajzaiban is gyakran visszaköszön.

A háborút követően visszatért korábbi életéhez nappal reklámgrafikusként dolgozott többek között a McCann-Eriksonnak, éjjel pedig titokban rajzolgatta tovább fantáziáit, és zongorán játszott helsinki éjszakai klubjaiban. A város homoszexuális közösségeit azonban elkerülte, életrajza szerint idegenkedett a lányos fiúktól, akik akkor dominánsak voltak ezekben a körökben. Sokfelé utazott, életre szóló társát azonban otthonától alig pár sarokra találta meg.

Félmeztelen finn favágók

Titokban készített rajzaival 1957-ben érte el első sikerét, miután ismerősei unszolására Tom álnéven elküldött párat az amerikai Physique Pictorial című lapnak. Az akkori amerikai törvények és társadalmi tabuk nem tették lehetővé a nyíltan meleg erotikus lapok megjelenését, ezért fitnesz-magazinoknak álcázták ezeket, a lapokat jelentős részben melegek olvasták. A Physique Pictorial is egy ilyen, úgynevezett beefcake (kb. izompacsirta) magazin volt. A főszerkesztőnek annyira megtetszettek a rajzok, hogy egyből címlapra tette az egyiket. Laaksonen félmeztelen finnországi favágókat ábrázoló sorozata azonnali siker, a Tom of Finland név pedig fogalom lett homoszexuális körökben.

Ekkortól egyre kevesebbet zongorázott, és egyre többet rajzolt, de csak az 1970-es években jutott el olyan szintre, hogy homoerotikus - az életrajza szerint maga által csak piszkos rajzoknak nevezett - grafikáiból is el tudta tartani magát. Eddigre megteremtette a meleg közösség sajátságos szuperhősét: a motorján a világot járó, talpig bőrbe öltözött, vastag bajuszú, minden útjába kerülő férfit magabiztosan ágyba döntő Kakét. 1973-ban a németországi Hamburgban rendezték első kiállítását, amelyről - egyetlen kivételével - az összes rajzot ellopták. Öt évig nem is állított ki sehol, 1978-ban Los Angeles következett. Ezután vált a szégyellős finn művészből a nemzetközi melegközösség sztárjává, aki olyan hírességet is a barátai között tudhatott, mint a fotós Robert Mapplethorpe. Haláláig, 1991-ig kétlaki életet élt az USA és hazája között, de elhatalmasodó tüdőtágulása miatt utolsó éveiben már nem sokat utazhatott.

"Először nem voltam biztos benne, hogy valóban szerepeltetni kellene-e ilyen képeket egy nagyszabású, széles közönségnek szóló művészeti fesztiválon. Ám amikor megláttam az eredeti rajzok magas fokú kidolgozottságát, elmúltak kétségeim. Megkérdőjelezhetetlenül ő ennek a térségnek a legnagyobb hatású, és legnagyobb jelentőségű művésze. Szóba se kerülhetett, hogy nélküle tartsuk meg Turkuban a kulturális évet" - mondta a Guardiannek Suvi Innilä a kulturális főváros művészeti igazgatója.

Tudatra ébresztett

A kiállítás egész évben nyitva tart majd, több mint ötvenezer látogatót várnak rá. Gary Eeverett a Laaksonen munkáinak bemutatását szervező liverpooli Homotopia művészeti szervezet kurátora szerint azonban a látogatóknak csak a fele lesz homoszexuális. "Amikor először bemutattuk Tomot Liverpoolban, a közönség 55 százaléka hetero nő volt. Azt hiszem, Tom felszabadítóan hathat a nőkre is, mivel általa esélyt kapnak, hogy oly módon tárgyiasult formában lássák a férfiakat, mint ahogyan a nőket tárgyiasítják évszázadok óta" - mondta a kurátor a Guardiannek.

Tom of Finlandnak kétfajta rajza különböztethető meg: szexuálisan túlfűtött férfiportrék, és szexuálisan rendkívül túlfűtött férfiportrék - írta róla a 2009-ben Dvisible.com design-magazin. Karakterei erős munkásemberek, kihangsúlyozott férfias vonásokkal, és olyan szűknek ábrázolt ruházatban - egyenruhák, munkaruhák, bőrruhák -, amelyeket ha egy hús-vér emberre adnának, aligha tudna lélegezni.

A lap szerint az érzéseit magában elnyomó művész rajzolta figurák szemeiben ott csillog a bujaság, mozdulataikban az egymás felé mutatott gyöngédség, amely éles ellentétben áll a túlhangsúlyozott férfiasságukkal, és amely mély emberi érzésekkel tölti meg őket, ami kiemeli az erotikus művészek sorából Tom of Finlandot. "Tudatára ébresztette közönségét, hogy melegnek lenni nem csak a szexről szól, hanem olyan mély érzésekről, amelyek nem különböznek a heteroszexuális szerelemtől... Ráadásul képes volt az erotikus művészetet az általa kiváltott lelkiismereti sokktól függetlenül fontos műfajként bemutatni" - írta a lap, ő pedig úgy vallott saját rajzairól, hogy "keményen dolgozom, hogy azok a férfiak, akiket közösülés közben ábrázolok büszke férfiak legyenek, akik boldogan közösülnek".

"Tom a Skandináv istenek egyfajta szexuális Valhalláját teremtette meg, amely a melegjogi mozgalom képzeletbeli kiképzőhelye volt" - idézte a Guardian Durk Denhert, a művész barátját és korábbi menedzserét, a hagyaték gondozására és az erotikus művészet támogatására alapított Tom of Finland Foundation egyik alapítóját. "Tom előtt a meleg férfira úgy tekintettek, mint lányos fiúcskákra. Ő volt az első, aki büszke önző macsóként ábrázolta őket... Ha valaha vettél magadnak Calvin Klein alsónadrágot, rápillantottál egy Levi's farmerre, vagy láttad a Freddie Mercuryt énekelni, megtapasztaltad Tom of Finlandot. Elkerülhetetlen. Most valahogy mindannyian Tom férfijai vagyunk" - idézte a Guardian Denhert.