Beszakadt egy orosz bevásárlóközpont teteje

Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt, tizenhárom megsebesült Szentpéterváron, amikor beszakadt egy bevásárlóközpont teteje. A hóval borított tetőt éppen ipari alpinisták takarították.
Vágólapra másolva!

Beszakadt egy bevásárló központ teteje Szentpéterváron kedd este. A baleset következtében egy ember életét vesztette, tizenhárman pedig megsérültek - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma.

Az ötezer négyzetméter alapterületű, Okej nevű hipermarketet üvegtető fedi, s ennek egy ötszáz négyzetméter felületű része szakadt be, miközben ipari alpinisták a havat takarították róla.

A városi mentőszolgálat tájékoztatása szerint 14 ember sérült meg, közülük egy 35 éves eladónő életét vesztette. A sérültek közül tízet kórházba szállítottak, egyikük állapota súlyos.

A hipermarket az orosz nagyváros északi részén fekszik. Valentyina Matvijenko kormányzó a baleset helyszínére sietett. A rendőrség a munkavédelmi szabályok megsértése címén indított büntetőjogi eljárást.

A hóval borított háztetők Szentpéterváron sok halálesetben játszanak szerepet. A tetőkről lehulló jégtömbök minden évben több száz embert ölnek meg Oroszországban. 2004 februárjában pedig mintegy negyven ember vesztette életét Moszkvában, amikor a hó súlya alatt beszakadt egy élményfürdő teteje.

Forrás: AFP