Egy biliárdmeccs miatt tört ki halálos verekedés Nigériában

Vágólapra másolva!
Egy biliárdasztal körül alakult ki az a konfliktus, amely halálos áldozatokkal is járó verekedéshez és gyújtogatáshoz vezetett Közép-Nigériában. Egy keresztény és egy muszlim veszett össze, ezután támadtak egymásnak a két vallás követői.
Vágólapra másolva!

Egy keresztény és egy muszlim szekta tagjainak összecsapása négy ember halálával, és épületek tucatjainak felgyújtásával végződött a közép-nigériai Tafawa Balewa városban. A régióban gyakoriak a vallási alapú összecsapások, ez a konfliktus azonban egy biliárdmeccsel kezdődött - írja a BBC a nigériai rendőrségre hivatkozva.

Szerdán éjjel veszett össze egymással egy muszlim vallású biliárdjátékos, és a biliárdasztal keresztény tulajdonosa, a vita pénzügyi jellegű volt - nyilatkozta a helyi rendőrség egyik tisztje, Abdulkadir Mohammed Indabawa. A helyi időseknek ugyan sikerült békességet teremteniük a haragosok között, a biliárdasztalt később valakik mégis felgyújtották.

A keresztény fiatalok a muszlimokat vádolták, ezért felgyújtottak több házat és mecsetet - mondta Indabawa. Az ezt követően kitört összecsapásokban négy ember vesztette életét. Öt mecset és mintegy ötven lakóház gyulladt ki. A rendőrségnek sikerült rendet tennie, utakat torlaszolt el, hogy elválassza egymástól a keresztény és muszlim zavargókat - tette hozzá.

Az idén már nem először esnek egymásnak Közép-Nigériában a keresztények és a muszlimok. Ebben az övezetben - amely a keresztény többségű déli és muszlim többségű északi rész közötti terület - rendeztek vérfürdőt muszlim férfiak egy keresztény faluban két héttel ezelőtt. Ugyanitt halt meg 149 ember a tíz nappal ezelőtt kitört fegyveres összetűzésben. Akkor is vallási okból robbant ki a harc, feltehetően egy focimeccsen kezdődött a konfliktus, a rivális bandák épületeket gyújtogattak és lövöldöztek. 2008-ban legkevesebb 200 ember, ez előtt 2001-ben pedig 1000 ember halt meg az összetűzésekben.