Marad a cellájában a holland óriásrab

Vágólapra másolva!
A bíróság úgy döntött, hogy jelenlegi, normál méretű zárkájában kell letöltenie a büntetéséből még hátralévő időt annak a holland óriásrabnak, aki szűkösnek találta a celláját. A férfi 207 centiméter magas és 230 kiló.
Vágólapra másolva!

Nem kap nagyobb cellát, és idő előtt sem szabadul az a holland óriásrab, aki embertelennek ítélte a fogva tartásának körülményeit a normál méretű cellában, és ezért bírósághoz fordult.

A 207 centiméter magas és 230 kilós férfi azzal érvelt, hogy nem tud sem rendesen aludni, sem a vécét használni. A börtön már korábban nagyobbra cserélte a priccset, és a 196 centiméteres helyett most 215 centi hosszú ágya van a nagyra nőtt elítéltnek.

Ügyvédje a hágai bíróságon azt mondta, hogy védence fogva tartásának körülményei sértik az emberi jogok európai egyezményét. A bíróság azonban nem így látta, és a rab maradása mellett döntött.

A fellebbezésnek kevés az értelme, mivel tovább tartana a jogi procedúra, mint a rab büntetése. A csalásért két évre ítélt férfi 2011. április 12-én szabadul.