Kritikus állapotban van a szlovák hadsereg a NATO szerint

Vágólapra másolva!
Egy magas rangú NATO-parancsnok szerint a szlovák hadsereg évekkel le van maradva a korszerűsítésben, és az állami költségvetésből egyre kevesebb jut a fejlesztésére. Ma már a védelmi kiadások csupán a költségvetés egy százaléka körül vannak.
Vágólapra másolva!

Frank Boland, a NATO Védelmi Tervezési és Hadműveleti Osztálya Haderőtervezési Szekciójának vezetője szerint több pénzre van szüksége a szlovák hadseregnek, mert kritikus állapotban van.

Pozsonyi látogatását befejezve a NATO-parancsnokság harmadik legerősebb embere emlékeztetett rá, hogy amikor a NATO 2004-ben felvette soraiba Szlovákiát, egyetértettek azzal, hogy a költségvetés két százalékát tegyék ki a védelmi kiadások. Ez később 1,6 százalékra változott, de ezt sem tartották be, és 1,5 százalék lett belőle. Ma a védelmi kiadások a költségvetés egy százaléka körül mozognak, ami nagyon kevés - tette hozzá Boland.

A NATO-parancsnok szerint a helyzet leginkább az után vált súlyossá, hogy 2007-ben a Robert Fico vezette kormány csökkentette a védelmi kiadásokat. Boland ugyanakkor értékelte, hogy a védelmi tárca új vezetése nekifogott egy stratégiai elemzés elkészítésének, amelyből kiderül, hogy milyen hadseregre van szüksége Szlovákiának.

A közelmúltban Ivan Gasparovic államfő szintén kritikusnak minősítette a szlovák hadsereg helyzetét, és elégtelennek nevezte, hogy fenntartására és fejlesztésére csak a költségvetés egy százaléka jut.