Fokhagymaszagú gáz miatt kerültek kórházba 42-en Németországban

Vágólapra másolva!
Légúti bántalmak miatt kellett 42 embert kórházba szállítani egy németországi kisvárosban, ahol mérgező gáz szabadult ki egy cég telephelyén. Feltehetőleg egy ügyetlen targoncás okozta a bajt.
Vágólapra másolva!

Negyvenkét embert kellett kórházba szállítani légúti bántalmakkal egy Németország középső részén fekvő kisvárosban, ahol vegyi szennyezés történt. Az észak-hesseni Hombergben (Efze) egy szállítmányozási cég telepén harminc liter erősen mérgező anyag szabadult ki, amely fokhagymaszagot áraszt, és erősen irritálja a légutakat.

A szennyezést feltehetőleg egy villástargonca kezelőjének ügyetlensége okozta, aki megsértette a vegyi anyagot tartalmazó hordót. A tűzoltóság azonnal riadót rendelt el, és hangszórókon figyelmeztette a lakosságot, hogy az ajtókat, ablakokat tartsák zárva. Időközben enyhítettek a riasztáson.

A sérültek között három tűzoltó, hat rendőr és öt, a mentésekben részt vevő ember is van. A kisváros lakossága nem volt veszélyben - közölték a hatóságok. A sérülteket tíz mentőorvos és száz mentős látta el.