[origo] nagyvilág>
Vérbe borították pénteken az arab tüntetéseket
[origo]|2011. 02. 18., 19:38|Utolsó módosítás:2011. 02. 20., 18:35|Miközben Egyiptomban győzelmi menetet szerveztek egy héttel Hoszni Mubarak elnök távozása után, az arab világban hatványozottan terjednek tovább a forrongások. Pénteken véres események zajlottak Bahreinben, Líbiában és Jemenben is. Bahreinben a tüntetők közé lőttek a katonák, Líbiában állítólag elkeseredett harc dúl az egyik város ellenőrzéséért, és már Tripoliban is megjelentek a Moammer el-Kadhafi távozását követelő tüntetők. Iránban a kormány szervezte a "harag napját".

A Gyöngy térért folyt a küzdelem Bahreinben
Ajánlat
KÉPGALÉRIA
JÁTSSZ ONLINE!
Győzelmi menetet szerveztek péntekre Egyiptomba, hogy megünnepeljék az első hetet Hoszni Mubarak elnök nélkül. Az ünneplő tömeg egyúttal nyomást kívánt gyakorolni az országot irányító katonai tanácsra, hogy hajtsák végre követeléseiket: engedjék el a politikai foglyokat, vizsgálnák ki a tüntetések alatt történt haláleseteket, és vonják vissza az évtizedek óta érvényben lévő, az alkotmányos jogokat korlátozó, a rendőrségnek rendkívüli hatalmat adó, a cenzúrát lehetővé tevő rendkívüli állapotot.
Atrocitásról nem érkezett hír a kairói Tahrír téren megtartott megmozdulásról, jóllehet az AFP szerint az elnökellenes tüntetések egyik meghatározó figuráját, a blogger Váel Hunémet nem engedték fel a szónoki emelvényre a befolyásos muszlim imám, Juszuf al-Karadavi emberei. (A pénteki egyiptomi eseményekről bővebben itt olvashat.)
Bahreini brutalitás
Miközben Egyiptom javarészt békésen ünnepli Mubarak távozását, más arab országokban véres események zajlanak. Bahreinben pénteken tízezrek gyűltek össze az előző napi rendőrségi akcióban elesett tüntetők temetésein, majd a fővárosi Gyöngy térre vonultak, amelyet megpróbáltak visszafoglalni az azt ellenőrző katonaságtól.
Az összecsapásoknak több halottja van, a CNN szerint négy ember vesztette életét, amikor a katonák a tömeg felé lőttek. A CNN helyszíni tudósítója szerint tüntetők közül sokan a sérültek ellátására kiérkezett mentőautók mögé próbáltak bújni. A tudósító szerint rendkívül feszült a helyzet. Egy helyi orvos az al-Dzsazírán a világ közvéleményének segítségét kérte, azt mondta szinte háborús helyzet alakult ki, sok sérült fekszik az utak mellett, akikhez a rendőrök és a katonák nem engedik oda a mentőket. (A pénteki bahreini eseményekről itt talál további részleteket, a megmozdulások hátteréről pedig korábbi cikkünkben tájékozódhat.)
Egyeztetést ígért a koronaherceg
Péntek délelőtt az egyik áldozat temetésen egy köztiszteletnek örvendő síita értelmiségi, Abdul Vahab Husszein azt követelte az uralkodó családtól, hogy oszlassa fel a parlamentet és a kormányt, engedje szabadon a politikai foglyokat, és indítson büntetőeljárást a csütörtöki brutális támadást elrendelő belügyminiszter és a rendőri vezetők ellen. Mások haragja az uralkodó család ellen fordult. A bahreini koronaherceg délután nemzeti egyeztetést ígért, ha sikerül visszaállítani a rendet.

Sérültet visznek Bahreinben (További képekért kattintson a fotóra!)
Az apró, alig 1,2 milliós lakosú ország kulcsfontosságú szerepet tölt be az amerikai katonai stratégiában. Itt állomásozik az USA ötödik flottája, amely mind az afganisztáni, mind az iraki hadműveletekhez elengedhetetlen támogatást nyújt, de fontos ellensúlyt képez a Perzsa-(Arab)öböl túlpartján fekvő Iránnal szemben is. A CNN szerint Bahreinben ér véget az USA a közel-keleti demokráciát támogató hozzáállása.
Vérengzés Líbiában
Líbiában brutális harcokról érkeztek jelentések, amelyeknek valóságtartalmát az külvilág elől elzárkózó, Moammer al-Kadhafi diktatórikus uralma alatt álló országban nehéz leellenőrizni. Miközben a líbiai állami televízió Kadhafit éltető tömegeket mutat Tripoliban, ellenzéki szervezetek véres harcokról és tüntetésekről számolnak be, amelyek a helyi információkat összegyűjtő a Lybiafeb17.com című oldal szerint a fővárosra, Tripolira is átterjedtek.
Pénteken tízezrek vonultak fel az ország keleti felében fekvő Bengáziban, az előző napokban történt összetűzésekben elhunyt társaik temetéseire - jelentette a CNN egy líbiai ellenzéki mozgalom szóvivőjére hivatkozva. A tömegbe állítólag belelőttek a líbiai forradalmi bizottság civil ruhás emberei.
A Reutersnek egy Bengáziban élő mérnök azt mondta, hogy a biztonsági erők mészárlást folytatnak a városban. A férfi az Arab Liga ás az USA segítségét kérte. A mérnök orvos ismerőseire hivatkozva azt közölte, hogy csak Bengáziban 14 ember veszette életét az összetűzésekben, de a várostól 200 kilométerre keletre fekvő al-Baidában 25 ember hunyt el. A CNN egészségügyi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy 20 halottja és 200 sérültje van a bengáziban kitört összetűzéseknek.

Kadhafi-ellenes tüntetők Líbiában (További képekekért kattintson a fotóra!)
Al-Baidában különösen heves harcok dúlhatnak, péntek délután az al-Dzsazíra azt jelentette, hogy a tiltakozók rövid időre átvették az ellenőrzést a város felett, de a kormánypárti milíciák erősítést kaptak. Egy, az al-Dzsazírának nyilatkozó politikai aktivista, Ámir Szaad azt állította, hogy a kormányellenes tüntetők kivégeztek 50 afrikai zsoldost (feltehetően a Kadhafi Csádból toborzott milíciáira utalt), illetve két líbiai felforgatót.
Más városokban is tüntetések voltak, annak ellenére, hogy a kormány központilag kiadott SMS-üzenetekben igyekszik eltántorítani ettől az embereket a CNN szerint. Tripoliban a mecsetek imámjai állítólag megtagadták, hogy a központilag előírt üzenetet olvassák be a pénteki imán. (A líbiai események hátteréről korábbi cikkünkből tájékozódhat.)
Jemen nyolcadik napja forrong
Jemenben is több városban voltak kormányellenes tüntetések, amelyekre kemény rendőri fellépéssel és kormánypárti tüntetések szervezésével válaszoltak. Az ország déli részén fekvő Taizban gránátot dobtak egy tízezres tüntetés résztvevői közé, egy ember meghalt. Meghalt egy ember Ádenben is, ahol több helyszínen is voltak megmozdulások. Szanaában a tüntetők menetét a rendőrök könnygázzal és levegőbe leadott lövésekkel próbálták oszlatni, miközben kormpánypárti csoportok kőzáport zúdítottak rájuk, amelyet az Ali Abdullah Szaleh elnök távozását követelők viszonoztak.
Az elnök korábban már megígérte, hogy nem indul újra a posztért, és fiát sem indítja a következő elnökválasztáson, de sokaknak ez nem elég. A BBC szerint az újabb tüntetéseknek főleg diákok a résztvevői. Jemenben nyolcadik napja tartanak a tüntetések. (A pénteki jemeni eseményekről itt olvashat még.)

Tüntetés Jemenben (További képekért kattintson a fotóra!)
Algériában, ahol már hetek óta tartanak rendszerese tüntetéseket a demokráciáért, szombatra szervezik a következő megmozdulást.
Eközben újabb ország állt be abba a sorba, ahol követőre találtak gyökeret az arab világ forrongásait elindító Tunéziai események. Pénteken felgyújtotta magát egy férfi az elnöki palota előtt a szenegáli Dakarban. A tiltakozó egy 36 éves leszerelt katona volt, akit azonnal kórházba szállítottak. A BBC szerint egy veteránklub tagja volt, tettének oka egyelőre nem világos.
Iránban a kormány szervezte a "harag napját"
Iránban is tüntetések voltak pénteken, itt azonban a kormány is támogatta a "harag napjára" szervezett megmozdulást. A pénteki ima után ezrek gyűltek össze a teherén központjában lévő Engeláb téren, a tüntetők nem kormányellenes jelszavakat skandáltak, hanem az iszlám köztársaság egykori és jelenlegi vezetőinek arcképeit emelték a magasba, és Mír Huszein Múszavi, illetve Mehdi Karrúbi ellenzéki vezetők kivégzését követelték. Mind a két ellenzéki politikus napok óta házi őrizetben van.
A megmozdulásról nyomban beszámolt az iráni állami televízió, amely szerint hasonló rendezvényeket tartottak számos más városban is. A pénteki tüntetést a héten Teheránban több hónapos szünet után megtartott számottevő ellenzéki megmozdulásokra válaszul szervezték. A február 14-i tüntetések során két diák vesztette életét, de az ellenzék február 20-ra újabb megmozdulást szervez.
[origo] címlapon»
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
Fejlett európai állam képében tetszeleg az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán, a csillogással azonban korrupciót, maffiamódszereket és kemény elnyomást ...
Pénzkötegekkel tömte ki a házát a korrupció nagy ellensége
Kapzsi politikai ellenfeleit ostorozta és patyolattisztaságát hangoztatta éveken át David Rath, az egyik legismertebb cseh ellenzéki politikus, egykori egészségügyi ...
Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket
Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában
Hercegek és bíborosok társaságában elhantolt bandavezér kriptájában keresik a kulcsot egy 29 éve eltűnt lány ügyéhez az olasz rendőrök. A 15 éves vatikáni lány ...
Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban?
Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor
Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
Inkább a frontális ütközés, mint a barbár Európa
Rohamosan távolodik Görögország az eurózónától, miután hétfő reggelre a parlament két jelentős baloldali pártja is kiszállt a koalíciós tárgyalásokból, és így elúszni ...
Megrengették az EU tőzsdéit az összeomló görög tárgyalások
A Szüriza radikális baloldali pártszövetség mellett a Demokratikus Baloldal is kiszállt a görög koalíciós tárgyalásokból , így minimálissá vált az esélye, hogy az ország ...
Hogyan rázta meg egy vak a világ legnagyobb hatalmát?
Mezítlábas ügyvédből lett a kínai jogvédők ikonikus figurája Csen Kuang-cseng, aki az amerikai nagykövetségre menekülve okozott diplomáciai feszültséget a két ...
Befenyítené Kína az olajmezőit fenyegető filippínókat
Az egyik kínai lap már kisebb háborút is elképzelhetőnek tart Kína és a Fülöp-szigetek között a két ország között fekvő tengerekért folytatott vitában. Kína egyre ...
Halott szavazók, élő sebek
A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Kicsi fiam, mi kell még?
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Lebénultak a magyar bankok
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
-
Electrolux ESI 44500 XR mosogatógép
119 900 Ft -
Sütő + főzőlap BE 5013421-M + HK 654070 XB
189 900 Ft
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?