Már öt halottja van a jemeni zavargásoknak

Jemen, Szanaa, kormányellenes tüntetések, Ali Abdullah Szaleh elnök távozását követelik
Vágólapra másolva!
A csütörtök éjjeli ádeni összecsapások során ötre emelkedett a jemeni utcai zavargások halálos áldozatainak száma. Közben a fővárosban, Szanaában az Ali Abdullah Szaleh elnök távozását követelő, eddig békés tüntetők is erőszakossá váltak. Jemenben várhatóak a legvéresebb események a forrongó arab világban.
Vágólapra másolva!

Hárman meghaltak és tizenkilencen megsebesültek rendőrök és tüntetők összecsapásaiban csütörtök éjjel a jemeni déli részén fekvő Ádenben. Ezzel ötre emelkedett a tüntetések elleni hatósági akciók halálos áldozatainak száma. Áden több negyedében csütörtök késő éjszakáig folytak a harcok a 32 éve hatalmon lévő Ali Abdalláh Száleh elnök távozását követelő tüntetők százai és a rendőrség között. Előző nap, csütörtökön már a hadsereget is bevetették.

Eközben Szanaában, az ország fővárosában negyedik napja folynak a zavargások és az összecsapások a kormányellenes tüntetők és a kormánypárti felvonulók, illetve a biztonsági erők között. A kormány távozását követelő tüntetőkre csütörtökön kormánypárti csoportok támadtak, mire az eddig békés felvonulókra is átterjedt az erőszak. A Washington Post arról ír, hogy félő, a törzsi szokások uralta, rendkívül szegény, vallásilag megosztott, és fegyverrel teli országban lesznek a legvéresebb események a forrongó arab világban.

A jemeni tüntetéseket a tunéziai és egyiptomi forradalmak ihlették, amelyek szinte az egész arab világban forrongásokhoz vezettek. Az [origo] címkeoldalain összegyűjtve megtalálja az egyiptomi forrongásokról, a Tunéziáról, valamint Algériáról, Líbiáról, Bahreinről és Iránról szóló cikkeinket is.

Jemen az egyik legszegényebb arab állam, ahol a lakosság harmada éhezik, és 40 százaléka napi kevesebb mint 2 dollárból próbálja fenntartani magát. Az ország északi részén síiták lázadnak a szunnita vezetésű állam ellen. Ali Abdullah Szaleh elnök 32 éve van hatalmon, és annak ellenére szunnita elit uralja rendszerét, hogy az ország lakosságának 70 százaléka síita.