Utcai harcok törtek ki Tripoliban a pénteki ima után

2011.02.25. 17:54

Kiújultak a zavargások Tripoliban a pénteki ima után, az utcai harcokban legalább három ember meghalt. A Líbiát 42 éve vezető Moammer Kadhafi már elvesztette az irányítást az ország egy része felett, de a főváros körül az egyik fia által vezetett elit dandár állomásozik. Kadhafi kinyittatná a fegyverraktárakat is, hogy felfegyverzze híveit. A NATO-főtitkár szerint a katonai szövetség nem avatkozik be a konfliktusba.

Kórházi források szerint legalább hárman meghaltak pénteken Tripoliban, amikor a biztonsági erők tüzet nyitottak a Líbiát 42 éve vezető Moammer Kadhafi távozását követelő tüntetőkre. Egy, a BBC által bemutatott amatőr felvételen az látszik, hogy a tüntetők közül néhányan automata fegyverekkel viszonozták a tüzet.

A tüntetések a pénteki ima után újultak ki, annak ellenére, hogy a hatóságok nagy erőkkel vették körbe a mecseteket. Korábban Mohamed Ali Abdallah líbiai emigráns ellenzéki vezető a New York Timesnak azt mondta: a biztonsági erők azonnal lőnek, ha valahol öt embernél többet látnak együtt.

Közben az állami televízió azt mutatta, hogy Kadhafi nagy tömeg előtt beszél Tripoliban a Zöld téren. "Meg fogjuk őket semmisíteni a nép akaratával. A felfegyverzett néppel, ha szükséges, megnyitjuk a fegyverraktárakat!" - mondta Kadhafi, aki szerint nincs értelme az életnek a hatalmát szimbolizáló zöld zászlók nélkül. Ezzel arra utalt, hogy a hatalma ellen lázadók a Kadhafi hatalomra jutása előtti, piros-fekete-zöld trikolort lengetik.

Kadhafi uralma ellen a múlt héten kezdődtek tüntetések, amelyek fegyveres harcba csaptak át, az ENSZ szerint több ezerre tehető a halottak és a sebesültek száma. A kormányellenes erők az ország több régiójában is átvették a hatalmat. A fővárost azonban még a kormányerők ellenőrzik. Tripoli körül a BBC szerint a hadsereg elit dandárja ásta be magát, amelynek parancsnoka Kadhafi egyik fia Khamisz.

Az ENSZ Világélelmezési Programja szerint Líbia élelmiszer-ellátása az összeomlás szélére került, mivel leállt az import, illetve a meglévő készleteket sem tudják szétosztani az erőszakos események miatt. Az országból tömegesen menekülnek a külföldiek, Nagy-Britannia pénteken egy újabb hadihajót irányított Líbia partjaihoz, hogy segítsen az európaiak evakuálásában.

A pénteken Budapesten tárgyaló Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szerint a nyugati katonai szövetségnek nem áll szándékában beavatkozni Líbiában. Közben megállapodás született az EU-tagállamok között a Líbia elleni szankciókról - közölte pénteken az MTI-vel egy neve mellőzését kérő EU-s forrás. A szakértői szintű egyeztetésen megegyeztek abban, hogy fegyverszállítási embargót mondanak ki Líbiára, illetve vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással sújtják a Kadhafi család tagjait.

Ha szeretne többet tudni az arab forrongások által érintett országokról, klikkljen a térképre! Az egyes országokra kattintva megtudhatja, hogy mit érdemes tudni róluk dióhéjban, mi történt ott eddig, és az miért fontos, mitől lehet érdekes a továbbiakban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK