A Terrorelhárítási Központ irányítja a magyarok kimentését Líbiából

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök szóvivője bejelentette, hogy a Líbiában rekedt magyarok kimentését a Terorrelhárítási Központ vette át. A belügyminiszter szerint 50-60 magyar állampolgár tartózkodik az észak-afrikai országban, vasárnap délelőtt indulhat értük a Malév egyik gépe.
Vágólapra másolva!

Még mindig a líbiai hatóságok berepülési engedélyére vár az a magyar repülőgép, amelyet a magyar kormány küld Líbiába, hogy az ott lévő magyar állampolgárokat kimenekítse - mondta Pataki Eszter, a Külügyminisztérium szóvivője a Független Hírügynökségnek. Az engedély az Index meg nem erősített információi szerint szombaton végül megérkezett, ezért vasárnap délelőtt a Malév egyik chartergépe elindul Líbiába, hogy felvegye az ott rekedt magyarokat.

A tripoli magyar nagykövetség most méri fel, hogy pontosan hány magyar akarja elhagyni az országot. Eddig úgy tudják, hogy egy háromtagú család akar hazatérni. A belügyminiszter csütörtökön azt mondta, hogy tudomása szerint 50-60 magyar állampolgár van Líbiában, és egyiküknek sem esett bántódása.

Közben Szíjjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője közölte, hogy a Terrorelhárítási Központ vette át a Líbiában rekedt magyarok kimenekítését célzó mentőakció irányítását. A szóvivő hozzátette, hogy amint az ügyben lesz olyan új információ, amelynek közlése nem veszélyezteti a feladat sikeres végrehajtását, a Miniszterelnökség tájékoztatja a nyilvánosságot.