Tunéziai szilveszter miatt mondott le a francia külügyminiszter

Vágólapra másolva!
Három hónappal a kinevezése után lemondott a francia külügyminiszter. Michele Alliot-Marie-t hetek óta támadták, mert szilveszterkor a már bukófélben lévő tunéziai rezsim egyik befolyásos üzletemberénél töltötte szabadságát. Sarkozy elnök Alain Juppé védelmi minisztert nevezte ki a külügy élére.
Vágólapra másolva!

Benyújtotta lemondását vasárnap a francia külügyminiszter, aki hetek óta támadások kereszttüzében állt, amiért szilveszterkor a már bukófélben lévő tunéziai rezsim egyik befolyásos üzletemberénél töltötte szabadságát. "Annak ellenére, hogy úgy érzem, semmilyen hibát nem követtem el, úgy döntöttem, lemondok Európa-ügyi és külügyminiszteri funkciómról" - írta a köztársasági elnökhöz intézett levelében Michele Alliot-Marie, aki alig három hónapig irányította a francia diplomáciát. Párizst általában számos kritika érte amiatt, hogy a végsőkig támogatta a "jázminos forradalom" által megdöntött rezsimet, és nem fogalmazott meg egyértelmű álláspontot az észak-afrikai országok forradalmainak kitörésekor.

Az arab világ átalakulásával indokolta kormánya átalakítását Nicolas Sarkozy francia államfő vasárnap esti rövid televíziós beszédében. A tunéziai kapcsolatai miatt kompromittálódott és ezért a délután folyamán a külügyminiszteri pontról lemondott Michele Alliot-Marie-t a védelmi miniszter Alain Juppé, korábbi kormányfő váltja a francia diplomácia élén. Az ő helyére Gérard Longuet-t, a kormánypárt szenátori csoportjának vezetőjét nevezte ki a köztársasági elnök. Claude Guéant, az elnöki hivatal vezetője ezentúl a belügyi tárcát irányítja, míg az eddigi belügyminiszter, Brice Hortefeux mostantól a köztársasági elnök tanácsadója lesz.