Vágólapra másolva!
Az emberiségellenes bűnöket vizsgáló Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerül Moammer Kadhafi és környezetének ügye - jelentette be egy vezető ügyész.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Büntetőbíróság vezető ügyésze azt mondta, hogy kivizsgálják Moammer Kadhafi, az ő fiai, illetve több líbiai vezető emberiségellenes bűntetteit - írta a BBC. (Ez a bíróság nem egyezik meg a Nemzetközi Bírósággal, ennek feladata a népirtások és hasonló emberiségellenes bűnök elkövetőinek törvény elé állítása.)

"Az ügyészi hivatal úgy döntött, vizsgálatot kezdeményez a Líbiában február 15-e után felmerült emberiségellenes bűnök feltárására" - mondta Luis Moreno-Ocampo.

A vezető ügyész szerint senkinek nincs joga civileket mészárolni. A BBC azt írta, több ezer főre tehető azok száma, akiket a líbiai forrongások során gyilkoltak meg a hatalom erői. Kadhafi arra tett fogadalmat, hogy harcolni fog a felkelők ellen.

Az ügyész elmondása szerint azt vizsgálják majd, hogy a harcokban mekkora felelőssége van Kadhafinak, szűkebb környezetének és fiainak. Tényként kezelte, hogy békés demonstrálókat támadtak meg katonák, és a következő hetekben ezen támadások legfőbb felelőseit fogják keresni. Ugyanakkor a felkelők és ellenzékiek esetleges bűneit is igyekeznek feltárni.

Ha szeretne többet tudni a forrongásokban érintett arab országokról, klikkljen a térképre! Az egyes országokra kattintva megtudhatja, hogy mit érdemes tudni róluk dióhéjban, mi történt ott eddig, és az miért fontos, mitől lehet érdekes a továbbiakban.

http://www.origo.hu/s/teszt/tibikem/middle_east.html