Kína felpörgeti katonai kiadásait

Vágólapra másolva!
Ebben az évben 12,7 százalékkal költ többet védelmi kiadásokra Kína, mint tavaly, ami így eléri az 56 milliárd fontot vagyis a 17 750 milliárd forintot - írja a brit Guardian.
Vágólapra másolva!

Több mint 12 százalékkal emeli katonai célű kiadásait Kínai, összesen 601 milliárd jüant (közel 18 ezer milliárd forintot) költ hadi célokra - közölte a brit Guardian a Kínai Országos Népigyűlés szóvivőjére, Li Csao Hszingre hivatkozva. A népigyűlés szombaton kezdi el tárgyalni Kína öt évre szóló társadalmi, gazdasági célkitűzéseit, az eseményhez időzítették a bejelentést.

Li Csao Hszing kijelentette, hogy "Kína védelmi kiadásai elmaradnak a világban megszokottaktól, Peking odafigyel a kiadások fékentartására". A Guardian szerint az amerikai katonai kiadások reálértéken számolva megduplázódtak 2001 óta. Bár az Obama-kormány ígéretet tett arra, hogy a következő öt évben csökkentik a katonai kiadásokat, a Pentagon költségvetése 2012-ben 553 milliárd dollár, vagyis 107 780 milliárd forint.

A kínai védelmi kiadások növekedése összefügg az üzemanyagellátást övező aggodalmakkal csakúgy, mint a tecnológiai fejlesztésekkel, például a kínai lopakodó vadászgép megalkotásával, de a többlet forrásból jut pénz a katonák fizetésének emelésére is - jelezte a szóvivő.