Bíróság elé állították Egyiptomban Mubarak belügyminiszterét

Vágólapra másolva!
Bíróság elé állították szombaton a korábbi egyiptomi belügyminisztert, akit sikkasztással vádolnak. Egyiptomban sokan úgy gondolják, hogy a megvádolt miniszter tehet a januári zavargásokon elfajuló rendőri erőszakról is, a politikus azonban ártatlannak vallotta magát.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött Egyiptomban a per a volt belügyminiszter ellen, akit pénzügyi visszaélésekkel vádolnak Kairóban. A január végén menesztett Habíb el-Adlit Hoszni Mubarak elnök bukása után, február 17-én tartóztatták le, és szombaton állították bíróság elé Kairóban. Ő a Mubarak-rendszer első magas rangú tisztségviselője, aki az igazságszolgáltatás elé került.

A politikus és családtagjai bankszámláit februárban befagyasztották, miután az ügyészség azzal vádolta meg, hogy 678 ezer dollárnak megfelelő összeget utalt át számlájára egy vállalati vezető. A pénzmosással és közpénzek elsikkasztásával vádolt, fehér rabruhát viselő Adli a bíróságon ártatlannak vallotta magát. A bíróság április 2-ára napolta el az eljárás folytatását, miután a tárgyalóteremben éles szópárbaj alakult ki a civil társadalom képviselői és vádlott ügyvédei között.

A volt belügyminisztert a lakosság nagy része gyűlöli, és leváltását a január 25-én kirobbant népfelkelés kezdete óta követelték a kormányellenes tüntetők. Habíb el-Adli, míg hivatalban volt, 500 ezer fős biztonsági erő fölött rendelkezett. Széles körben őt vádolják azért, mert a rendőrök brutálisan léptek fel a Mubarak lemondásához vezető tüntetéssorozat résztvevőivel szemben.

Február elején katonai ügyészi vizsgálat indult annak megállapítására is, hogy milyen felelősség terheli a volt belügyminisztert a közrend felbomlásáért. Az ügyészek vádat emelhetnek Adli ellen amiatt, hogy a január 28-ai nagy tüntetés és összecsapások után napokra eltűntek az utcákról a rendfenntartó erők.