"Érinthetetlen volt" - magyar szál a szlovák nagyvállalkozó adócsalási ügyében

Mikulás Vareha, szlovákia, Tokaj, kiskirály, adócsalás, riport,
Vágólapra másolva!
Valóságos birodalmat épített ki magának a Sátoraljaújhely környéki szlovák borvidéken az a milliárdos adócsalással gyanúsított szlovák üzletember, akit a héten vettek őrizetbe a szlovák hatóságok. Most már a magyar hatóságok is érdeklődnek Mikulas Vareha iránt, akinek arcképe a szülőföldjén óriásplakátokról és falinaptárakról néz vissza, erejét pedig magánhelikoptere, limuzinja és hatalmas faépítményei is mutatták. Helyszíni riport.
Vágólapra másolva!

A "007-es ügynök" elnevezésű benzinkút parkolójában egy nagyon hosszú, kissé szutykos limuzin áll giccses kertitörpékkel, félmeztelenül fürdőző sellőszobrokkal és Chaplin-figurákkal díszített fal előtt. A falon túl szürreális faszerkezet, egy hétemeletes kilátó tornyosul, mellette fából épült csarnok, a parkolóban pedig két, használaton kívüli mentőautó és vagy fél tucat porlepte dzsip vesztegel. A szlovákiai Tótújhelyen lévő komplexum olyan, mint egy évek óta elhagyott szellemváros maradványa: ez a hely Mikulas Varehának, a Szlovákiában milliárdos adócsalás gyanújával őrizetbe vett üzletembernek a szebb napokat is látott központja.

"Egy-két éve a csarnokban amatőr bokszmeccseket tartottak, és késő éjszakáig dübörgött a diszkó" - mondja a Varehának dolgozó benzinkutas. Most azonban minden zárva: a piszkos limuzin és a mögötte rothadó monumentális épület furcsa ellentmondásról árulkodik. A benzinkúton ingyen osztogatják a minden lapján Varehát ábrázoló, 2011-es falinaptárat, amelyen a tulajdonos őzet etet, narancsligetet szemlél és helikoptere előtt telefonál. A szűk tekintetű, bozontos bajszú kopasz férfi azonban már nincs a magyar határ melletti szlovák községben: kedden őrizetbe vették, mert a gyanú szerint 29 millió eurót (7,9 milliárd forint) csalt ki a szlovák államtól jogtalan adóvisszatérítés formájában.

"Itt minden az övé"

Mikulas Vareha Kistoronyán (Malá Trna) született, fiatalon bokszolt, majd csendőrként is dolgozott, mielőtt vállalkozni kezdett. A helyiek szerint a szülei magyarok, és ő maga is tökéletesen beszél magyarul. Szülői háza, a kistoronyai vaslépcsős, kétemeletes, lepusztult kockaház nem árulkodik gazdagságáról, és az üzletember itt lakó édesanyja sem szívesen beszél a fia ügyeiről: az asszony kék otthonkájában haragosan nézett ki a tejüvegajtó mögül, és felindultan, ékes magyarsággal adta ki az [origo] tudósítóinak útját.

A férfi hírneve azonban a szülői házon túl sem csökken: Vareha itt, a magyar határ mellett, a jelentős magyar lakossággal rendelkező szlovák borvidéken építette ki birodalmát, és neve mindenki számára ismerősen cseng. "Néhányan valóban kiskirálynak hívják a környéken, mert itt szinte minden az övé: cégei, földei vannak mindenfele" - mondja a kistoronyai "Tokaj borászatban" dolgozó zöldoverálos munkás. A környékbeliek mindenfelé azt emlegetik, hogy a vállalkozó saját helikopterrel szokta járni a vidéket, a pletykák szerint néha a levegőből ellenőrzi, hogy az emberei dolgoznak-e. Mások arról beszélnek, hogy rengeteg épületet épített a környező falvakban: "Ilyen fatornyokat, kilátókat, meg faházakat húzott fel mindenhova, mert nagy fatelepei vannak. De hogy mire jók azok a tornyok, azt senki sem tudja".

Vareha láthatóan törekedett arra, hogy az emberek felismerjék és tiszteljék a környéken: a sátoraljaújhelyi határátkelő szlovák oldalán szinte már az első kanyarban az ő kopasz, bozontos bajszú arcképe néz vissza néhány, 2009-ben kitett óriásplakátról. Az egyik plakáton az általa készített, szlovák tokaji borokat hirdeti, egy másikon bokszkesztyűben, kis terpeszben reklámozza amatőr bokszszövetségét, a harmadikon pedig hatalmas tálca barackot tart, amely a környéken elterülő, több száz hektáros gyümölcsösében termett.

"Igen, az ott Mikulas Vareha" - vágja rá egyből a plakát előtt ácsorgó lány. "Régen rengeteg embernek adott állást. Itt csak Mikinek, Miklósnak hívjuk". Vareha benzinkútjánál a vállakozó emberei azt mondják, hogy egykor 500 munkás is dolgozott neki, hatalmas fatelepei, gyümölcsösei, borászatai mellett pedig juhokat, marhákat, lovakat, struccokat is tömegével tart. Az ingyen osztogatott Vareha-naptárak oldalain saját vadasparkjában, saját magánrepülője előtt, borospincéjében és fűrésztelepén is pózol marcona tekintettel.

"Félelmetes ember"

Vareha ismertsége azonban nem párosult automatikusan népszerűséggel is: az [origo] által megkérdezett környékbeliek szinte mind tartanak a gazdag és nagy hatalmú üzletembertől, és sokan kifejezetten ragaszkodtak ahhoz, hogy nevük titokban maradjon, amikor róla nyilatkoztak. "Elég nagy híre van, és elég embere, úgyhogy nehogy megírják, hogy én beszéltem róla, mert ki tudja, mi történik velem" - mondja egy fiatalabb lány a szlovákiai Tótújhelyen (Slovenské Nové Mesto).

A helyiek szerint Varehának sok konfliktusa volt az emberekkel, és bár munkát teremtett, sokan nem szeretik. Egy üzlet eladónője arról beszél, hogy kifejezetten fél a férfitól, aki mindig feketében járt. "Nem hogy éjszaka, de nappal sem szívesen találkoznék vele!" - mondja az asszony, hozzátéve, hogy még a benzinkútján sem mert tankolni soha.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Vareha egyik benzinkútja. További fotókért kattintson a képre!

Mások arról beszélnek, hogy amikor Vareha diszkókat nyitott, az egész környék dübörgött a hangos zenétől, de még a polgármesterek sem tudták elhallgattatni az éjszakai ricsajt. "Állítólag azt mondta a polgármesternek, hogy nem halkítja le a zenét, mert ő azt csinál, amit akar" - mondja egy helybéli. A szomszédos Bári polgármestere, Csizmadia Albert az [origo]-nak azt állította, hogy ő a rendőröket is rendszeresen kihívta hasonló panaszok miatt, de azok sem tettek semmit a vállalkozó ellen.

"Háborút vívtunk vele"

Vareha vállalkozásai körüli konfliktusok a legjobban Csizmadia falujában, Kis- és Nagybáriban ütköznek ki, ahol a polgármester szerint 2003 óta szinte háborút vívnak az üzletemberrel. A férfi szerint Vareha a hatóságokra és a hivatalokra fittyet hányva építkezett a környéken, és rengeteg törvénytelenséget követett el. Ennek a legjobb példája szerinte a Kisbári melletti tó, amelyre Vareha egy vízen úszó óriási éttermet, csónakkikötőt és helikopter-leszállópályát épített.

A "Vareha Beach" a 007-es benzinkúthoz hasonlóan siralmas állapotban van: a Báriba vezető út mellett rozsdás vasúti kocsik, szétfagyott úszómedencék és korhadó deszkaházak állnak a hegyoldalból kimart placcon. A kivájt domboldalról leomló föld és sziklák már félig betemették a házakat, az út másik oldalán pedig szintén korhad a jégbe fagyott, úszó épületegyüttes. A szabad ég alatt málik a több száz pad és asztal, a hatalmas pecsenyesütők és csónakok, az épületekbe pedig feljött a padló alatti víz. A polgármester szerint két nagyobb rendezvény volt itt egykor, amikor Vareha magyar hírességeket látott vendégül, aztán egy ideig engedély nélkül diszkó működött a tavon.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A Vareha Beach siralmas állapotban van. További képekért kattintson a képre!

"A terület csak részben Vareha tulajdona, és semmilyen engedélye nem volt, hogy oda építkezzen, vagy hogy a védett domboldalt megbontsa" - mondta a polgármester. Az önkormányzat le akarta bontatni, de a megyei hivatal semmisnek nyilvánította a határozatunkat, mert nem tudták pontosan kivizsgálni, hogy melyik Vareha-cég építette az egészet. "Behívtuk tárgyalni is, de egészen 2011 januárjáig fittyet hányt ránk" - tette hozzá. A polgármester szerint az üzletember "politikai kapcsolatainak köszönhetően eddig érinthetetlen volt", azt csinált a környéken, amihez kedve volt.

A szlovák lapok szerint Vareha Ivan Gasparovic államfő kampányának egyik fontos támogatója volt, és bár a politikus tagadta, hogy bármi köze lenne hozzá, több közös felvétel került napvilágra róluk. Tótújhelyen a Vareha borait reklámozó óriásplakátokon olyan üvegek láthatóak, amelyeken Gasparovic és Robert Fico korábbi miniszterelnök képe díszeleg. "Állítólag még Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnöknek is ő vitte a tokaji bort, amikor Pozsonyban tárgyalt" - mondta Csizmadia Albert. Szerinte az ilyen kapcsolatai miatt tehette meg, hogy fittyet hányjon a helyi rendeletekre, hivatalokra és rendőrökre, a tavaly nyári kormányváltás után azonban az új belügyminiszter a sarkára állt.

Rohadt alma és kidőlő torony

Az adócsalás gyanújával őrizetbe vett Varehát a hatóságok azzal gyanúsítják, hogy több mint száz cége között árumozgás nélkül papírozott le ügyleteket, amelyek után rengeteg adót igényelt vissza. "Itt jóformán mindenki tudta, hogy mit csinál, hogyan működik ez az egész" - meséli az [origo]-nak egy tótújhelyi lány. "Egy ismerősöm például új ajtót akart csinálni, ezért elment Vareha fatelepére, hogy fát vegyen. De nem kapott, azt mondták, nem eladó. Csak dísznek volt a fa a telepen".

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az egyik rejtélyes hétemeletes kilátó. További képekért kattintson a képre!

Vareha benzinkútjának alkalmazottai szerint azonban hamisak a főnökük ellen felhozott vádak. "Nem igaz, hogy maffiózó lenne, a maffiózók ugyanis nem adnak, hanem elvesznek" - mondja egy beosztottja, aki szerint a környék sokat köszönhet Varehának. A beosztottak kórusban hajtogatják, hogy a főnöküket megtervezett módon tönkre akarják tenni, mert "az irigység nagy úr". Az elmúlt évben napi 20 adóellenőr zaklatta sikertelenül - állítják, és szerintük "az állam a maffia, ő ártatlan, egyszer pert is nyert az adóhivatal ellen". A vállalkozó cégei az ellenőrök tevékenysége miatt sorra bezártak, az alkalmazottak szerint emiatt nem tudott néha bért sem fizetni, és ezért hanyatlik a régi dicsőség.

Magyarországon is vizsgálják

Vareha birodalma nem ért véget a szlovák határon, az Opten céginformációs rendszere szerint a határ magyar oldalán található faluban, Alsóregmec külterületén is több cége van. A cégek telephelye egy korábbi tanya, jelenleg tüzéptelep, ahol valóban működik egy, a vállalkozó tulajdonában álló fatelep. A telepen dolgozó targoncás képről fel is ismeri Varehát: "Láttam már valahol, ha jól tudom, ő a tulajdonos, de ritkán jár ide." A telep vezetője azonban már nem ennyire beszédes: azt mondta, semmit nem mondhat sem a cégekről, sem a tulajdonosról.

A cégadatbázis szerint a tüzéptelepen Varehának öt különböző cége, köztük egy borászati kft.-je is működik. Két cég neve ki van írva egy ajtóra, amely azonban egy üres szobába nyílik: az ablakon át jól látható, hogy bent csak egy vörös terítővel leterített ablak és egy fogas árválkodik, személyzet sehol. A többi cégnek nyoma sincs. "Borászat? Hát az biztosan nincs itt" - mondta a targoncás férfi.

"Varehának több cége van bejegyezve különböző virágnyelveken a faluhoz tartozó külterületen, de csak a tüzép működik, a többi semmilyen adót nem fizet a településnek" - mondta az [origo]-nak Laczkó Pál, Alsóregmec polgármestere. Neki állítólag azt mondta a telepet vezető megbízott, hogy a tulajdonos csak 1-2 havonta bukkan fel náluk. "Vareha Alsóregmecen sem nagyon fordul meg, én is csak látásból ismerem, csak a helikopterét szoktam látni, ahogy ott röpköd a szlovák oldalon" - mondja a polgármester. "De a letartóztatása óta a magyar APEH is érdeklődik utána, tegnap volt itt két ember Budapestről, akiket én vezettem körbe a telepen" - teszi hozzá. Hiába mutatjuk a képét, más sem ismeri fel a magyar oldalon.