Hontalan palesztinok miatt menesztették a dán bevándorlási minisztert

Vágólapra másolva!
Jogtalanul tagadta meg az állampolgárságot Dániában született palesztinoktól Dánia bevándorlási minisztériuma, ezért kedden a kormányfő menesztette a bevándorlási minisztert. A tárcavezető korábban maga is elismerte, hogy az ügyben megsértette az ENSZ Emberi Jogi Konvencióját.
Vágólapra másolva!

Leváltották a dán bevándorlásügyi minisztert, miután elismerte, hogy az általa vezetett minisztérium jogellenesen tagadta meg az állampolgárságot hontalan palesztinoktól. A miniszter menesztését Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök jelentette be kedden.

Birthe Ronn Hornbech bevándorlási miniszter korábban jelentést nyújtott be az ügyről a kormányfőnek, amelyből kiderült, hogy a minisztérium megtagadta a dán állampolgárságot harminchat, Dániában született palesztintól. A miniszter már februárban elismerte, hogy tárcája ezzel megsértette az ENSZ Emberi Jogi Konvencióját.

Ronn Hornbechet - aki volt már egyházügyi miniszter is - az után nevezte ki Rasmussen a menekültügyi, bevándorlási és integrációs minisztérium élére, hogy pártja 2007 novemberében megnyerte a parlamenti választásokat.