Eltörölték a halálbüntetést Illinois államban is

Vágólapra másolva!
Az amerikai tagállamok közöl 16-ként kedden Illinois állam is eltörölte a halálbüntetést. Az államban lévő börtönök halálsorain ülő elítéltek ítélete ezzel életfogytig tartó börtönbüntetésre módosul. A jogszabály július 1-jén lép életbe. 
Vágólapra másolva!

Július elsejétől legfeljebb életfogytig tartó börtönbüntetést kaphatnak a legsúlyosabb vétségek elkövetői Illionis államban, miután Pat Quinn kormányzó kedden aláírta a halálbüntetés eltörléséről szóló törvényt Chicagóban.

George Ryan kormányzó 2000-ben hirdetett moratóriumot Illionisban a halálbüntetések végrehajtására, miután négy, korábban halálra ítélt személyt felmentettek, mivel kiderült, hogy ártatlanul ítélték el őket. A kormányzó akkor "önhatalmúnak" nevezte az igazságszolgáltatási rendszert, és 2003-ban életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatta az államban kivégzésre váró 167 ember halálos ítéletét. Azóta összesen 15 embert ítéltek halálra Illinoisban, ám senkit sem végeztek ki. Azzal, hogy Pat Quinn jelenlegi kormányzó szerdán aláírta a halálbüntetés eltörlésére vonatkozó jogszabályt, ennek a 15 embernek az ítélete is automatikusan életfogytiglani büntetésre módosult.

Illinois legfelsőbb bírósága 1976-ban állította vissza a halálbüntetést, amelyet azóta összesen 12 esetben hajtottak végre. Ugyanezen időszak alatt húsz, a halálsoron lévő elítéltet mentettek fel a vádak alól.

1973 óta az Egyesült Államok egész területén 138 elítéltet mentettek fel, miután sikerült bebizonyítani az ártatlanságukat.

Ennek ellenére a halálbüntetésnek még mindig magas a támogatottsága az országban: az amerikaiak 64 százaléka tartja jogosnak a halálbüntetés kiszabását egy gyilkosság miatt elítélt személynek, és csak 29 százaléka ellenzi. Igaz, ez kevesebb támogatót jelent az 1994-es "csúcsponthoz" képest, amikor még a lakosok 80 százaléka támogatta a kivégzést.

A halálbüntetések 1976-os visszaállításához tucatnyi amerikai állam nem csatlakozott.

New York államban 2004, New Jersey-ben 2007, Új-Mexikóban pedig 2009 óta nem lehet halálbüntetést kiszabni. Illinois most a 16. amerikai állam lett, ahol megszűnt a halálbüntetést.Nyolc további államban, valamint az amerikai hadseregnél tíz éve nem végeztek ki senkit, Kansasben és New Hampshire-ben pedig a büntetési forma visszaállítása óta nem hajtottak végre halálos ítéletet. További öt államban moratorium van érvényben a halálbüntetések végrehajtására. Tavaly 46 elítéltet végeztek ki az Egyesült Államokban, harmadukat Texas államban.