"Az emeletes házak szinte hullámoztak" - szemtanúk a japán földrengésről

Vágólapra másolva!
A földrengést a középpontjától több száz kilométerre fekvő Tokióban is érezni lehetett - számolt be az [origo]-nak egy ott élő magyar. A programozóként dolgozó fiatalember szerint a magas épületek teteje métereket lengett ki, a rengést pedig sikoltozás és szirénázás követte.
Vágólapra másolva!

"Hogy is mondjam, zavaró, hogy mozog a billentyűzet" - írta az [origo]-nak Nyerges Norbert Tokióban élő programozó, aki egy irodaépület ötödik emeletén élte át a rengést. Azt írta, hogy egy 15 emeletes ház felső szintje 2-3 métert lengett ki, az emberek pedig alig bírtak kapaszkodni a dolgokba az épületen belül, ahol ő tartózkodott.

"Hatalmas rengés volt, az irodában minden összedőlt. A közeli emeletes házak szinte hullámoztak" - írta a fiatalember, aki szerint az első rengés után sikoltozásokat és szirénahangokat lehetett hallani. Több utórengés is következett szerinte, két alkalommal előfordult, hogy a polcokról újabb tárgyak estek le. "Most is folyamatosan remeg az épület, elég nehéz így levelet írni" - jegyezte meg Nyerges Norbert, aki úgy tudja a híradásokból, hogy a rengés központjához közelebbi területeken rengeteg házat vitt el a víz, és többen meghaltak.

Japán északi partvidékét pénteken rázta meg hatalmas, a Richter-skála szerinti 8,9-es erősségű földrengés. Ez szökőárt indított el, az áldozatokról és sérültek számáról egyelőre nem tudni részleteket. A CNN öt halottról számolt be, ők akkor veszítették életüket, amikor valamilyen tárgy rájuk zuhant.

Nyerges Norbert szerint azt mondták a hatóságok, hogy mindenki maradjon az épületekben, és ne menjenek a partok közelébe, mert cunamiriadó van. Kérték azt is, hogy az emberek nézzenek rá a szomszédaikra, hogy jól vannak-e. A mobiltelefonok nem működnek, de internet van, és Nyerges szerint van olyan kollégája, aki vissza is ült az asztalához dolgozni.

A fiatalember később azt írta, mivel a tömegközlekedés hosszú időre leállt, így aki 10-20-30 km-re lakik, az hazagyalogol, de aki annál messzebb, az ideiglenesen száll meg valahol. Hozzátette, hogy tízpercenként még vannak kisebb utórengések.

Egy olvasónk továbbította egy Tokióban élő magyar ismerősének a levelét. "Pár órával ezelőtt hatalmas földrengés volt nálunk,remegtek a házak, az irodámban is ledőltek a polcok,a könyvek, de az épület nem sérült" - írta a nő. "Az utcáról is jönnek be az emberek,ide az irodaházba is, mindenki fél" - tette hozzá.

A Japánban történt földrengés tudományos hátteréről részletek ebben a cikkben.