Eltávolíttatná a honfoglalási emlékművet egy ukrán politikus

Vágólapra másolva!
Továbbra is a vereckei honfoglalási emlékmű lebontását követeli a szélsőjobboldali Szvoboda párt Kárpátalja megyei szervezetének vezetője, aki bírósági eljárást kezdeményezett az emlékhely eltávolítása érdekében. A politikust vádolják azzal, hogy februárban felgyújtotta a honfoglalási emlékművet.
Vágólapra másolva!

A vereckei magyar honfoglalási emlékmű lebontását követelő viszontkeresetet nyújtott be az illetékes kárpátaljai bírósághoz Oleg Kucin, a szélsőjobboldali Szvoboda párt Kárpátalja megyei szervezetének vezetője - írta szerdán a Kijevben megjelenő Ukrajina Moloda című napilap, amely emlékeztet arra, hogy Kucin a honfoglalási emlékjel 2011. február 19-i felgyújtásának egyik gyanúsítottja.

A nacionalista szellemiségű újságnak adott interjúban Kucin elmondta, hogy keresetében az emlékmű lebontásának elrendelését követeli a bíróságtól. Szerinte "a Vereckei-hágón található létesítmény kezdettől fogva nem csupán a hatályos ukrán törvényeket sértette, hanem kifejezetten provokatív szándékkal épült". A Szvoboda továbbra is úgy értékeli, hogy "a magyar birodalmi jelkép léte a Vereckei-hágónak azon a helyén, ahol 1939-ben tömegesen végeztek ki ukrán fegyveres ellenállókat, a társadalom nyílt megvetése, az ukrán nemzet iránti határtalan cinizmus és pimaszság megnyilvánulása" - tette hozzá.

A politikus azt is elmondta, hogy valószínűleg egy hónap múlva kezdődik a magyar emlékmű felgyújtása miatti per, miután garázdaság címén vádat emeltek az ügy három gyanúsítottja ellen. Kucin azonban úgy vélte, hogy az ügyészség még átminősítheti a vádat, s őt tényleges szabadságvesztésre ítélhetik, míg két társa valószínűleg felfüggesztett börtönbüntetést kap majd.