Saját céljának foglya lehet a Kadhafi-ellenes koalíció

Vágólapra másolva!
Bár óriási a légi fölénye a Moammer Kadhafihoz hű erőket támadó nemzetközi koalíciónak, éppen az béníthatja meg légierejük hatékonyságát, amiért harcba küldték őket. A civilek védelmét ugyanis megnehezíti az, hogy a harcok jellemzően városokban zajlanak, a kormányerők katonai objektumait pedig élőláncban védik Kadhafi emberei.
Vágólapra másolva!

Harcias beszédet mondott Moammer Kadhafi líbiai vezető vasárnap délelőtt az állami televízióban. Ebből az derült ki, hogy Kadhafi a végsőkig elmenne, és esze ágában sincs meghátrálni a szombat délután óta az országot bombázó nemzetközi koalíció elől. Kadhafi még tűzszünetet hirdetett az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtöki döntése után, amely lehetővé tette az észak-afrikai ország bombázását a civilek védelmére hivatkozva. A tűzszünet megszegése azonban azt jelentette, hogy szinte napra pontosan nyolc évvel az iraki háború kirobbanása után újra nyugati országok haderői küzdenek egy diktátor leváltásáért.

A mostani háború azonban két fontos dologban is különbözik az iraki inváziótól. Líbia bombázását az Arab Liga is támogatja az iraki háborúval ellentétben, és a nyolc évvel ezelőtti támadással szemben most az ENSZ legfontosabb döntéshozó szerve, a Biztonsági Tanács is áldását adta a támadásra. Amiatt is számít sajátosnak a Líbia elleni határozat megszavazása, mert felveti a kettős mérce kérdését, ugyanis Bahreinben és Jemenben hiába támadja Líbiához hasonlóan a karhatalom a fegyvertelen tüntetőket, a Biztonsági Tanács nem hozott hasonló döntést.

A légi fölény a cél

A Líbia elleni támadás első napján a nemzetközi koalíció a teljes légi fölény kialakítására helyezte a hangsúlyt. A líbiai partokhoz hadihajókat irányítottak, hogy elvágják a tenger felől érkező fegyvercsempészet utánpótlásútvonalát, és főleg a líbiai légvédelmi fegyvereket bombázták azzal a céllal, hogy vadászgépeik akadályoztalanul használhassák a líbiai légteret. A BBC szerint Kadhafinak most stratégiát kell váltania, és kihasználni, hogy a koalíció tagjai továbbra sem vethetnek be szárazföldi egységeket.

A BBC katonai szakértőkre hivatkozva azt írja, hogy elképzelhető, vannak olyan speciális egységek Líbiában, amelyek a szárazföldi harci objektumokat térképezik föl. Ezekkel az információkkal segítik a vízi- és légierőket a katonai célpontok megtalálásában. A BBC szerint a kémkedés szerepének fontosságát jelzi az is, hogy Nagy-Britannia leginkább felderítőgépekkel járul hozzá a koalícióhoz, ezeknek az a feladata, hogy minél pontosabb képet adjanak a líbiai szárazföldi csapatmozgásokról.

A katonai erőviszonyokat nézve a többek között francia, brit, dán, norvég és kanadai gépek számára nem okozna komoly gondot, hogy uralják a légteret, de a koalíció számára problémát okozhat az akciójukat eredetileg legitimáló cél, a civilek védelme. Ennek az az oka, hogy Kadhafi hívei többször kijelentették, élőláncot fognak alkotni, ha a koalíciói gépei katonai objektumokat támadnának. A BBC szerint az is megnehezíti a koalíció dolgát, hogy a harcok jobbára városokban vagy azok közvetlen közelében zajlanak (például Bengázinál), és ez is növeli annak az esélyét, hogy egy esetleges bombázásnak civilek is áldozatául eshetnek. Hiába vannak tehát óriási előnyfölényben a szövetségesek, nagyon óvatosan kell bánniuk fegyvereikkel, hogy ne veszélyeztessék a civil lakosságot.

A kémkedés lehet a kulcs

A nemzetközi erők számára az egyik legnagyobb nehézséget annak az eldöntése jelentheti, hogy milyen objektumokat támadjanak meg, emiatt is van fontos szerepe a kémkedésnek. Az első bombázások óta eltelt idő azonban kevés arra, hogy világossá váljon, hogyan alakulhat a háború folytatása. A BBC szerint a nemzetközi koalíció tagjai is csak most kezdik felmérni, hogy milyen katonai infrastruktúrával rendelkezik Líbia, és az első támadások mekkora kárt okoztak ebben.

Forrás: REUTERS
A líbiai háborúról a képre kattintva nézhet meg több fotót.

A koalíció mindenesetre abban bízik, hogy a széleskörű összefogás és az erőt demonstráló légi flotta demoralizálja Kadhafi kormányerőit - véli a BBC. A honlap szerint a legminimálisabb eredmény, amelyet elérhet a koalíció, az az, hogy a Kadhafihoz hű erőket visszaszorítják a felkelők uralta városoktól, hivatalosan ugyanis csak arra van felhatalmazásuk, hogy a civileket megvédjék. A bombázás azonban komoly gondot okozhatnak a kormányerőknek, ha a sivatagot átszelő, a keleti és a nyugati országrészt összekötő, utánpótlást biztosító útvonalakat érné - írja a BBC.

A líbiai zavargásokról szóló cikkeinket ide kattintva találja meg. Ha szeretne többet tudni az arab forrongások által érintett országokról, klikkeljen a térképre! Az egyes országokra kattintva megtudhatja, hogy mit érdemes tudni róluk dióhéjban, mi történt ott eddig és az miért fontos, mitől lehet érdekes a továbbiakban.

http://www.origo.hu/s/teszt/tibikem/middle_east.html