Nemi erőszak miatt hét év börtönt kapott a volt izraeli államfő

Vágólapra másolva!
Harminc napja van a fellebbezésre Móse Kacav ügyvédjeinek, miután az izraeli bíróság nemi erőszak és más szexuális bűncselekmények miatt hét év letöltendő börtönre ítélte Izrael korábbi államfőjét.
Vágólapra másolva!

Nemi erőszak és más szexuális bűncselekmények miatt hét év letöltendő börtönre ítélték Móse Kacav volt izraeli államfőt. A 65 éves politikus ártatlannak vallja magát, ügyvédeinek 30 napja van a fellebbezésre - írja a BBC brit közszolgálati médium. Az izraeli bíróság ítéletének indoklásában elhangzott, hogy senki sem állhat a törvények fölött. Kacav az ellene indult eljárás miatt 2007-ben lemondott posztjáról.

Kacavot azzal vádolták, hogy megerőszakolta egyik munkatársnőjét, három másikat pedig szexuálisan zaklatott, amikor idegenforgalmi miniszter, majd államfő volt. Kacav, aki hét évig volt hivatalban, tagadta a vádakat. 2008-ban vádalkut ajánlottak neki, de visszautasította, mert nem akarta felvállalni a szexuális zaklatáson kívüli vádakat.

A vádirat szerint a szexuális zaklatás 1998-ra nyúlik vissza, a sértett akkor a turisztikai minisztériumban dolgozott, akkor zaklatta őt először Kacav, majd később egy jeruzsálemi hotelben is sor került erre. A további vádak szerint Kacav az elnöksége alatt, 2003 és 2005 között két másik nőt is zaklatott.