Összeugrott Medvegyev és Putyin Líbia miatt

Vlagyimir Putyin, Dimitrij Medvegyev
Vágólapra másolva!
Szokatlan módon nyílt ellentmondás alakult ki Vlagyimir Putyin orosz kormányfő és Dmitirij Medvegyev orosz elnök között Líbia ügyében. Míg Putyin a keresztes háborúkhoz hasonlította a líbiai beavatkozást, Medvegyev azt mondta, Oroszország helyesen cselekedett, amikor nem vétózta meg az ENSZ határozatát. Medvegyev elfogadhatatlannak nevezte a Putyin-féle összehasonlítást.
Vágólapra másolva!

"Kadhafi rezsimje nem tesz eleget a demokratikus követelményeknek, de ez még nem igazolja a katonai beavatkozást" - mondta hétfőn Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, aki elítélte a líbiai katonai akciót engedélyező ENSZ-határozatot. A döntés Putyin szerint "középkori keresztes háborúkra szóló felhívásokra emlékeztet". "A határozat hiányos és elhibázott, mert minden eszközt megenged" - mondta a volt orosz elnök.

Putyin ezzel Kadhafi szavait ismételte meg, aki a támadások napján tévébeszédben nevezte "Líbia elleni keresztes háborúnak" a szövetségesek támadását.

Pár órával Putyin megszólalása után Dmitrij Medvegyev orosz elnök gyökeresen ellentétes értelmű nyilatkozatot tett. Azt mondta, Oroszország azért nem vétózta meg az ENSZ BT Kadhafi-ellenes határozatát, mert "nem véljük úgy, hogy rossz lenne (a határozat). Sőt mi több, úgy vélem, hogy általában tükrözi azt, ami Líbiában történik" - idézte a Ria Novosztyi.

Medvegyev egyenesen elfogadhatatlannak nevezte a Putyin-féle összehasonlítást. "Megbocsáthatatlan olyan kifejezések használata, amelyek gyakorlatilag civilizációk közötti összeütközés emlegetéséhez vezetnek - mint például a keresztes háborúk és a többi - ez elfogadhatatlan" - mondta Medvegyev.

Az ellentmondás azért kapott nagy figyelmet, mert eddig nem volt rá példa, hogy ilyen fontos ügyben nyílt konfliktus alakuljon ki Putyin és Medvegyev között. Putyin 2008-ban azért nem indult újra az elnöki posztért, mert a jogszabályok szerint két egymást követő ciklus után nem választható meg ismét az államfő. Putyin elfogltalta ugyanakkor a kormányfői posztot, és akkoriban sok elemzés jelent meg arról, hogy valójában továbbra is ő irányítja az országot az elnöki posztra épp általa kiválasztott Medvegyev helyett.

Oroszország múlt csütörtökön tartózkodott azon a szavazáson, amelyen a líbiai katonai beavatkozást lehetővé tévő 1973-as számú határozatról döntött az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Medvegyev szerint az orosz külügy az ő utasításainak megfelelően cselekedett a szavazáson. Az orosz alkotmány értelmében az ország külügyeiről az elnök dönt.

A Líbia elleni katonai akciók szombaton indultak francia gépek támadásaival (a franciák élen járásának okairól itt olvashat bővebben). Líbiai hivatalos források szerint a támadásoknak több tucat civil áldozata van, és számos egészségügyi és oktatási intézmény szenvedett károkat. A nemzetközi koalíciós erőknek ugyanakkor nincs információjuk civil áldozatokról, és várják, hogy a líbiai kormány bizonyítsa állításait. Az aktuális líbiai helyzetről percről percre frissített tudósításunkból tájékozódhat.