Félnek a sugárszennyezett fukusimai holttestektől

Vágólapra másolva!
A japán rendőrség jelentése szerint akár ezer holttest is heverhet a fukusimai atomerőmű közelében. A testek az elmúlt hetekben komoly sugárfertőzést kaptak, ezért nem merték eddig mozgatni őket.
Vágólapra másolva!

Akár ezer holttest is heverhet érintetlenül a sérült japán erőmű közelében, miután a radioaktív szennyezés miatti félelem megakadályozta kiemelésüket - közölte csütörtökön a Kjodo japán hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.

A japán hatóságok vizsgálják, hogyan tudnák biztonságosan kihozni és azonosítani a szennyezett holttesteket - írta a Kjodo. Eredetileg azt tervezték, hogy előbb kihozzák a testeket a zónából, és utána azonosítják őket, de ezt a radioaktivitás magas szintje miatt el kellett vetni. Az áldozatokat a körömből vett minta alapján is lehet DNS-vizsgálattal azonosítani, de azokat a mintákat is fertőtleníteni kell.

A japán hatóságok most azt tervezik, hogy a helyszínen fertőtlenítik és vizsgálják meg az erőmű közelében heverő holttesteket. A sugárszennyezett holttestek temetése is veszéllyel járhat: hamvasztásnál a levegőbe kerülhetnek radioaktív anyagok, temetésnél pedig a talaj válhat szennyezetté - írta a Kjodo.

A legfrissebb adatok szerint 11 417 ember meghalt és 16 273 eltűnt a március 11-i földrengésben és az azt követő szökőárban Japánban. Szerdán a japán hatóságok arról tájékoztattak, hogy valószínűleg lezárják a fukusimai atomerőmű menthetetlennek ítélt négy reaktorát. Erről itt olvashat bővebben.

Forrás: AFP/Toru Hanai

Közben nő a nyomás a japán hatóságokon, hogy szélesítsék ki a fukusimai erőmű melletti kitelepítési övezetet. Jelenleg az atomerőmű 20 km-es körzetéből költöztették ki az embereket, de egy az erőműtől 40 km-re lévő településen meglepően magas radioaktív sugárzást mértek. A kormány eddig elutasította, hogy növelje az evakuálás sugarát, de azt mondták, hogy folyamatosan figyelik a helyzetet és felülvizsgálják a kitelepítés szabályait, ha szükséges.

Nagyjából 70 ezer embert telepítettek eddig ki az erőmű 20 km-es körzetéből, de további 136 ezer ember él a 30 kilométeres körzeten belül. Az Egyesült Államok korábban azt javasolta az állampolgárainak, hogy 80 km-nél ne menjenek közelebb a szivárgó erőműhez.