Az énekes Michel Martelly nyerte a haiti elnökválasztást

Vágólapra másolva!
Az előzetes eredmények szerint az énekes Michel Martelly nyerte meg a haiti elnökválasztás március 20-án megtartott második fordulóját. A végleges eredményre még hetekig várni kell, de "Édes Micky" győzelme fölényesnek tűnik.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint hétfőn délután öt órakor hozták nyilvánosságra Haitin a március 20-án megtarott elnökválasztás előzetes eredményét, mely szerint az énekes Michel Martelly nyert. A hivatalos végeredményt legkorábban április 16-án fogják nyilvánosságra hozni, de az előzetes eredemények szerint az "Sweet Micky", vagyis Édes Micky" művésznevű énekesnek nincs miért aggódnia, mert a leadott szavazatok 67,57 százalékát szerezte meg.

Ellenfele, Mirlande Manigat jogászprofesszor a voksok 31,74 százalékát kapta - közölte a francia hírügynökséggel a választási bizottság egyik tagja. A novemberi első fordulót a 70 éves Manigat nyerte meg. A második helyen végző Jude Célestint - akit az előző elnök, René Préval támogatott - csalás miatt kizárták, így a második fordulóban a harmadikként befutó Martelly mérkőzhetett meg Maginat-val. A választásokat követően elszabadult a pokol az országban (erről bővebben itt olvashat.)

A leköszönő elnök Rene Preval mandátuma február 7-én járt le, de a parlament jóváhagyásával május 14-ig hivatalban marad.

A tavaly januári földrengés óta az újjáépítéssel és egy korejárvánnyal küzdő Haitin uralkodó helyzetről, a választások és az azt kísérő zavaragások hátteréről bővebben tematikus cimkeoldalunkon olvashat.