Őssejtterápiát javasolnak a fukusimai erőmű dolgozóinak

Vágólapra másolva!
A sérült fukusimai erőmű kijavításán dolgozó munkásoknak japán szakértők azt tanácsolják, hogy tegyenek félre vérsejtjeikből. Ha ugyanis túl nagy mértékű radioaktív sugárzás éri őket, az őssejtterápia jelentősen növelheti a túlélési esélyeiket.
Vágólapra másolva!

Japán szakértők azt tanácsolják a földrengésben megsérült fukusimai erőmű dolgozóinak, hogy tegyenek félre a saját vérsejtjeikből, mert ha túl nagy sugárzás érné őket, a saját egészséges sejtjeikből adnak majd nekik. Azt is hozzátették, hogy a reaktor helyreállítása évekig is eltarthat. Az erőmű közelében néhány helyen tapasztalható, veszélyes mértékű sugárzás elpusztíthatja a csontvelő vérsejtjeit. Az akár halálos kimenetellel járó folyamat azonban megelőzhető az ősssejtek átültetésével. Ezt a módszert jelenleg is számos betegség esetén alkalmazzák, például a leukémia gyógyításában - írja a Telegraph című brit napilap internetes oldala.

A japán Toranomon kórház és a Tokiói Rákkutató Központ munkatársai egy, csütörtökön publikált levelükben tették közzé ötletüket. Számos orvosi csoport támogatja az elképzelést, miközben más szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a beavatkozás indokolatlan fizikai és pszichológia megterhelésnek tenné ki az erőműben dolgozókat.

Az amerikai Duke Egyetem transzplantációs szakértője szerint az őssejtterápia csak azoknak segíthet, akik például az erősen sugárveszélyes zónát takarították a földrengés és a cunami után. Azoknak viszont, akik nem voltak közvetlenül a sugárveszélyes zónában, felesleges az őssejtterápia.

Közben a japán kormány elrendelte, hogy a sérült fukusimai erőmű üzemeltetője fizessen kártérítést a kitelepített családoknak. Nagyjából 48 ezer család érintett, ők az erőmű 30 kilométeres körzetén belül éltek. A kártérítés ideiglenes jellegű, további részleteket későbbre ígértek. "Sürgetjük a Tokiói Elektromos Műveket (Tepco), hogy gyors ütemben fizessen kártérítést azoknak, akik a kitelepítés és a lakhelyelhagyási tilalom miatt károkat szenvedtek" - idézi a kormányszóvívő, Edano Jukio szavait a BBC brit hírszolgálat internetes oldala.