Meghalt a Jeges-tengerbe esett brit nyugdíjas

Vágólapra másolva!
A nő rosszul lett egy luxusutazáson, és amikor át szerették volna emelni egy mentőhajóra, a mentők beleejtették a jéghideg vízbe. A szövődmények miatt halt meg az asszony.
Vágólapra másolva!

Meghalt az az idős brit asszony, akit a mentők véletlenül a Jeges-tengerbe ejtettek, amikor megpróbálták egy luxushajóról átszállítani egy mentőhajóra.

A március 29-ei balesetet még túlélte a 73 éves Janet Richardson. Nyolc percet tartózkodott a tenger hideg vízében, mielőtt a mentők kihúzták volna és a két kilométerre lévő norvég Bodo város kórházába szállították. Innen nem sokkal később egy angliai klinikára vitték, itt halt meg a baleset miatt kialakult szövődményekben.

Az idős asszony csütörtöki halálát csak szombaton jelentették be, és a család kérésére több részletet nem közöltek.

Janet és férje, a 78 éves George Richardson hazafelé tartott egy kéthetes hajóútról, az Északi-fényt voltak megnézni, amikor az asszony rosszul lett. A norvég mentők egy kisebb hajóval érkeztek érte az Ocean Countess nevű nyolcszáz fős tengerjáróhoz, de átszállásnál kicsúszott a kezükből a hordágy, és a nő a jeges vízbe esett.

Az óceánjáró luxushajót üzemeltető Cruise and Maritime Voyages marketingigazgatója, Chris Coates azt mondta, mélyen megrázta őket Janet Richardson halálhíre, és a norvég mentősökkel és rendőrökkel közösen mindent megtesznek azért, hogy kiderítsék, hogyan történhetett meg a baleset.