Legalább húszan meghaltak, amikor a gyászolók közé lőttek egy temetésen Szíriában

Vágólapra másolva!
Orvlövészek a tömegbe lőttek szombaton a szíriai Dúmában, Damaszkusz közelében, a pénteki kormányellenes tüntetés áldozatainak temetése közben. Legkevesebb huszan vesztették életüket
Vágólapra másolva!

Nem hivatalos források szerint legalább húszan meghaltak, amikor a szíriai biztonsági erők a gyászolók közé lőttek egy tömeges temetésen Damaszkusz külvárosában. A BBC brit közszolgálati médium korábban még arról számolt be, hogy orvlövészek nyitottak tüzet a gyászolókra, és legalább öten meghaltak, az AFP francia hírügynökség viszont úgy tudta, hogy hárman vesztették életüket.

"Három embert láttam a földre zuhanni, egyiküknek ömlött a vér a szájából. Azt nem tudnám megmondani, hogy a hasán vagy a mellkasán találták-e el" - mondta az egyik szemtanú a Reutersnek. Egy másik ember arról számolt be, hogy a koporsóvivők letették a koporsókat és menekülni kezdtek, amikor a temetésen lövések dördültek.

A halottak végső száma ennél jóval több. Szemtanúk és emberi jogi aktivisták közlése szerint a Damaszkusztól mintegy 100 kilométerre délre fekvő Deraa városában öt ember halt meg, s a fővárostól 15 kilométerre lévő Dúmában is öt halálos áldozata volt a tüntetéseknek. A Bassár el-Aszad elnök hatalma elleni tüntetések kiindulópontjául szolgáló Deraában a biztonsági erők két helyszínen is éles lőszerrel tüzet nyitottak a temetésre igyekvőkre. Dúmában a mecsetből a temetőbe tartó menet útvonala mentén orvlövészek lőttek a tömegbe.

A dél-szíriai Izra közelében a karhatalom szintén rálőtt egy, a közeli Deraából érkező gyászmenetre, igyekezvén megakadályozni, hogy az emberek részt vegyenek a pénteki áldozatok temetésén. Itt hat gyászolót lőttek le.

Aktivisták szerint Damaszkusz egyik negyedében is leterítettek egy embert a biztonsági erők lövései.

A temetésen kormányellenes tüntetőket kísértek utolsó útjukra, akiket még a pénteki tüntetésen lőttek le. A temetésen több tízezren vettek részt. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió úgy tudja, hogy pénteken, a több mint egy hónapja tartó tüntetéssorozat legvéresebb napján a szíriai karhatalom 103 tüntetőt ölt meg.