Keresztre feszített embert találtak egy dél-koreai kőfejtőben

Vágólapra másolva!
Az 58 éves férfi halálának körülményei sokban megegyeznek a Krisztus keresztre feszítéséről szóló ábrázolásokkal.
Vágólapra másolva!

Egy keresztre feszített holttestet találtak Dél-Koreában egy elhagyott bányában, Szöultól 190 kilométerre - írja a Guardian. A csak alsóneműt viselő férfi két keze és lábfeje oda volt szögezve az álló fakereszthez, nyaka, karja és törzse köré nejlon zsinegeket tekertek, fején pedig töviskoronát viselt. Testén ostorcsapások nyomait, törzsén pedig szúrt sebeket találtak. Keresztje mellett mindkét oldalon egy-egy kisebb kereszt állt. Mindezek sokban megegyeznek Krisztus keresztre feszítésének körülményeivel.

A törvényszéki orvosok egyelőre vizsgálják, hogy emberölés vagy öngyilkosság történt. A hatóságok szerint ugyanakkor a férfi kezeit fúrógéppel lyuggatták át, és elképzelhető, hogy a vérveszteség miatt halt meg. A helyszín közelében találtak egy sátrat is, benne szögekkel, kalapáccsal, elektromos fúróval, valamint egy útmutatóval arról, hogy hogyan kell fakeresztet építeni. A rendőrség azonosította a férfit, akiről annyit árultak el, hogy 58 éves, és a vezetékneve Kim.

A 49 millió lakosú Dél-Koreában a hivatalos adatok szerint mintegy 5 millió a római katolikusok és 8,6 millió a protestánsok száma.