Elvétette az USA az al-Kaida egyik legveszélyesebb vezére elleni támadást

Vágólapra másolva!
Egy robotrepülővel próbálta megölni az amerikai hadsereg csütörtökön Anvar al-Avlakit Jemenben. A támadásban az al-Kaida két középvezetője halt meg, a Bin Laden lehetséges utódjának tartott al-Avlaki nem ült az autóban.
Vágólapra másolva!

Amerikai jelentések szerint Oszama bin Laden megölése után négy nappal egy robotrepülővel próbálta kiiktatni az ország hadserege Anvar al-Avlakit, az al-Kaida Bin Laden utáni legbefolyásosabb tagját - írja a BBC. A jemeni támadásnak végül két halottja volt, de al-Avlaki nem volt köztük, az amerikai hadsereg úgy számolt, a Bin Laden lehetséges utódjának tartott al-Avlaki is a felrobbantott autóban ül majd.

A támadásban az amerikai hatóságok szerint egy testvérpár, az al-Kaida két középvezetője vesztette életét. A Pentagon egyelőre nem kommentálta a hírt, egy, a CBS Newsnak nyilatkozó katonai forrás szerint az amerikai hadsereg reménykedett abban, hogy al-Avlaki ül majd az autóban, és az al-Kaida két legbefolyásosabb tagját négy nap különbséggel képesek lesznek kiiktatni.

Az Egyesült Államokban született, de jemeni származású Anvar al-Avlaki az al-Kaida Arab-félszigeten működő szárnyát irányítja, amelynek része a legveszélyesebbnek tartott jemeni sejt is.

Al-Avlakit 2010 júliusában vette fel az Egyesült Államok a körözött terroristák feketelistájára. Washington ugyanis azt gyanítja, hogy ő tehető felelőssé többek között a nigériai Umar Farouk Abdulmutallab beszervezéséért, aki 2009 decemberében merényletet próbált elkövetni egy Detroitba tartó repülőgépen. De az ő befolyását gyanítják Nidal Hassan őrnagy cselekedetei mögött is, aki szintén 2009-ben rendezett vérfürdőt a Fort Hood katonai bázison.