Heves harcok Líbiában, Miszráta közelében

Vágólapra másolva!
A város hónapok óta a felkelők kezén van, a kormányerők gyakran támadják a várost.
Vágólapra másolva!

Heves harcok robbantak ki vasárnap a líbiai felkelők kezén lévő Miszráta város közelében: a települést már hónapok óta ostrom alatt tartják a kormányerők.

Az AFP francia hírügynökség tudósítója szerint a harcok ezúttal a várostól nyugatra, Burgíja településnél folynak. Eközben a nagyváros kikötőjénél továbbra is hatalmas fekete füstoszlop emelkedik az ég felé azokból az olajtartályokból, amelyeket a líbiai kormányerők bombáztak le még szombaton. A lakosok üzemanyaghiánytól tartanak, s így máris sorok alakultak ki a benzinkutaknál.

A líbiai állami tévé vasárnap azt jelentette, hogy Miszrátában egyes felkelőcsoportok megadták magukat a kormányerőknek. Pontos számot nem közölt a csatorna, de azt állította, hogy hamarosan adásba kerül majd az érintettek egy részének vallomása.

A NATO harci gépei a líbiai kormányerők hadianyagraktárait bombázták a Tripolitól délnyugatra lévő Zenten város közelében - jelentette be a felkelők egyik szóvivője. A líbiai-tunéziai határszakasz déli részén viszont vasárnap nyugalom volt: előző nap ebben a körzetben heves harcok dúltak a felkelők és a kormányerők között, és sok aknagránát tunéziai területen csapódott be, tiltakozásra késztetve az ottani hatóságokat.