A terrorcselekményekre is kiterjesztenék az atomerőművek ellenőrzését az EU-ban

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság elnöke az esetleges repülőgép-katasztrófákra, és terrorcselekményekre is kiterjesztené az európai uniós atomerőművek stressztesztjét. José Manuel Barroso szerint a kockázatok lehetséges legszélesebb körét vizsgáló ellenőrzésekre van szükség.
Vágólapra másolva!

Ember okozta katasztrófákra, például terrorcselekményekre is ki kell terjedniük az európai atomerőművek idén elvégzendő kockázati és biztonsági felmérésének, azaz stressztesztjének - vélte José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben kiadott nyilatkozatában.
A témáról csütörtökön tartandó szakértői egyeztetés előtt az uniós politikus kiemelte: Átfogó és a kockázatok lehetséges legszélesebb körére kiterjedő értékelésre van szükség, beleértve az ember okozta helyzeteket is.

Barroso ezzel energiaügyi biztosának, Günther Oettingernek az álláspontját támogatta, szemben egyes tagországok szabályozó hatóságaival. Utóbbiak nem osztották azt a véleményt, hogy a felmért kockázatok körébe terrorcselekményeket, repülőgép-katasztrófákat és hasonló, ember által okozott váratlan helyzeteket is bevonjanak.

Az ellenérvelők azzal indokolták álláspontjukat, hogy a gyenge pontok felfedése tippet adhat a terroristáknak. Oettinger szóvivője erre szerdán úgy reagált, hogy a lakosság bizalmának viszont az a feltétele, hogy minden esetleges hiányosságot feltárjanak.

Lux Iván, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese a hírrel kapcsolatban az [origo]-nak elmondta, hogy a csütörtöki brüsszeli szakértői egyeztetésen alakítják majd ki a vizsgálati feltételeket, ezért szerinte korai bármit is mondani egy esetleges Paksot is érintő vizsgálatról, főleg annak fényében, hogy a sztresszteszt elvégzése önkéntes. Lux szerint az európai uniós államok többsége nem támogatja az esetleges terrorcselekményekre is kiterjedő sztressztesztet, a helyzetet pedig abszurdnak nevezte.

Úgy vélte, hogy egy nehézbombázó támadása ellen nem lehet felkészíteni semmit, így egy erőművet sem, és jelenleg nem is indokolt az atomerőművek ilyen szintű ellenőrzése. Lux Iván szerint a fukusimai baleset után előírt, annak tanulságai alapján meghatározott felülvizsgálatok elvégzése elégséges. Egyetértett azzal, hogy további vizsgálatok is indokoltak lehetnek, ezeket azonban a jelenlegi stressztesztéhez hasonló alapos előkészítésnek kell megelőznie.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter május elején azt mondta, hogy rögtön elindulhat a paksi erőmű tesztelése az után, hogy az EU-ban megállapodtak a követelményekről. A miniszter szerint a teszt szeptember végére be is fejeződhet. A teszt nyilvános lesz, "amennyire ez nemzetbiztonságilag lehetséges" - mondta Fellegi.

Az EU a szomszédos államaitól is a stresszteszt elvégzését kérte

Az EU-tagországok vezetői márciusban - az akkori japán földrengés tapasztalataiból okulva - állapodtak meg abban, hogy kockázati felmérést végeznek valamennyi atomreaktoron. A tesztelés elvileg önkéntes, de a gyakorlatban mind a 143 reaktor bevonása várható. A tesztek eredményeinek ismeretében majd az érintett tagállamnak kell döntenie arról, hogyan orvosolja a feltárt problémát - jelezte a szóvivő.

Az EU arra kérte szomszédait is, hogy saját atomerőműveikben szintén mérjék fel a biztonsági kockázatokat.