Hamarosan elfogatóparancsot adhatnak ki Kadhafi ellen

Vágólapra másolva!
Az olasz külügyminiszter úgy tudja, május végén nemzetközi elfogadóparancsot ad ki a Nemzetközi Büntetőbíróság a líbiai vezető ellen. Közben egy katonai attasé átállt a líbiai felkelők oldalára, akiknek a vezetője több fegyvert kért a britektől.
Vágólapra másolva!

Valószínű, hogy május végén elfogatóparancsot ad ki a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Moammer Kadhafi líbiai vezető ellen - vélekedett az olasz külügyminiszter. Franco Frattini a Szardínia szigetén lévő Cagliariban egy részleges helyhatósági választással kapcsolatos rendezvényen közölte, hogy tudomása szerint a bíróság Kadhafin kívül a tripoli rezsim más vezetői elleni is kiadja az elfogatóparancsot.

Frattini szerint a május Kadhafi és környezete számára döntő hónap lesz, el kell dönteniük végre, hogy egyezséget kötve a nemzetközi közösséggel az önkéntes száműzetést választják-e, vagy az ICC letartóztatási parancsa mint egy Damoklész kardjaként fog függni fölöttük.

Korábban a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze már bejelentette az ENSZ Biztonsági Tanácsának, hogy elfogatóparancsot adna ki három meg nem nevezett líbiai személy ellen emberiesség elleni bűntettek miatt.

A líbiai felkelők vezetője több fegyvert kért

Musztafa Abdel-Dzsalíl, a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) vezetője Londonban kért további segítséget David Cameron brit kormányfőtől és William Hague külügyminisztertől. A tárgyalást követő sajtóértekezletén Abdel-Dzsalíl elmondta, hogy Kadhafinak nehézfegyverzete van, és a felkelőknek olyan könnyűfegyverekre van szükségük, amelyek ugyan nem egyenértékűek Kadhafi arzenáljával, de ezekkel a líbiai nép bátorságát figyelembe véve bizonyos egyensúly alakulhat ki. A brit kormány egyelőre csak éjjellátó készülékeket, felszereléseket és golyóálló védőöltözékeket ajánlott fel.

Bár Nagy-Britannia - ellentétben Franciaországgal és Olaszországgal - nem ismerte el az ÁNT-t Líbia egyetlen legitim vezetőtestületének, Cameron azt javasolta Abdel-Dzsalílnak, hogy a bengázi székhelyű tanács nyisson állandó képviseletet Londonban.

Eközben Washingtonban bejelentették, hogy pénteken Barack Obama amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Tom Donilon Mahmúd Dzsibrilt, az ÁNT diplomáciájának a vezetőjét fogadja a Fehér Házban. A közlemény szerint Dzsibril a washingtoni kormányzat más magas rangú tisztségviselőivel is találkozik, de arról nem tett említést, hogy Obama elnökkel is tervbe vettek volna egy találkozót.

Dzsibril szerdán az amerikai fővárosban John Kerry szenátorral, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnökével tárgyalt. Kerry közölte, hogy egy olyan törvénytervezeten dolgozik, amely lehetővé tenné, hogy a líbiai állam és Kadhafi befagyasztott kinnlevőségeinek a fejében a felkelők hitelekhez juthatnak a folyó kiadások fedezésére és a katonai műveletek finanszírozására.

Egy katonai attasé is átállt a felkelők oldalára

Líbiának az Egyesült Arab Emírségekhez akkreditált katonai attaséja bejelentette, hogy a felkelők oldalát választja. "Bejelentem elválásomat a rezsimtől, és teljes szívvel támogatom a február 17-ei forradalmat" - jelentette be az al-Arabíja hírtelevízióban Amar Bilkaszem. A légierő dandártábornoka a hajtókáján a felkelők zászlajának kitűzőjét viselte. "Közeli a győzelem" - mondta a katonai attasé.

Moammer Kadhafi líbiai vezető sok híve már a felkelés első napjaiban hátat fordított a rezsimnek, többek között külügyminisztere, a Nagy-Britanniába távozott Musza Kusza.