Az egyiptomi külügyminiszter lett az Arab Liga új elnöke

Vágólapra másolva!
Nabil al-Arabi egyiptomi külügyminisztert választották vasárnap az Arab Liga új főtitkárának Kairóban. A szervezet korábbi elnöke, Amr Músza az egyiptomi elnökválasztáson akar indulni.
Vágólapra másolva!

A Kairóban székelő, 22 arab országot tömörítő Liga vezetésére korábban Katar is állított jelöltet, mert nem értett egyet Egyiptom eredetileg kiszemeltjének személyével. Kairó ugyanis először a Mubarak volt elnök híveként ismert Musztafa el-Fekki karrier diplomatát jelölte a posztra, akit éppen azért utasítottak el sokan, mert közel állt a megbuktatott elnökhöz. El-Fekki a parlament alsóháza külügyi bizottsága elnöke volt. Katar is és Kairó is az utolsó pillanatban visszavonta jelöltjét, és ez megnyitotta az utat al-Arabi előtt.

Al-Arabit kevéssel azelőtt jelölte az egyiptomi kormány, hogy az Arab liga külügyminiszterei rendkívüli ülésre gyülekeztek, hogy megválasszák az eddigi főtitkár, Amr Músza utódját. Músza 10 évig töltötte be a posztot, és azért nem indult újra, mert az egyiptomi elnökválasztáson akarja megméretni magát.

"Akkor vállalom ezt a nehéz feladatot, amikor az arab nemzet temérdek gondokkal küzd" - mondta al-Arabi vasárnapi beszédében. "Ez a legkeményebb megbízásom" - fűzte hozzá.

A politikus korábban bíró volt a Nemzetközi Bíróságon, és képviselte hazáját az ENSZ-ben is. Március óta töltötte be a külügyminiszteri tisztséget. Izrael kemény bírálójaként mutatkozott meg, aki a palesztinok támogatójaként lépett fel és nyitást szorgalmazott Irán felé.

Az Arab Liga 1945-ös megalakulása óta mindig egyiptomi volt a főtitkára, kivéve azt a tízesztendős időszakot, amikor Kairó tagságát 1979-ben felfüggesztették, mert különbékét kötött Izraellel.