Óvatosan méregetik a börtönben ülő IMF-vezért a francia politikusok

Vágólapra másolva!
Három nappal Dominique Strauss-Kahn őrizetbe vétele után szólalt meg először a szexuális bűncselekménnyel vádolt IMF-vezér ügyében a francia kormány. A miniszterelnök visszafogottságra kérte társait az ellenzéki politikus ügyében, néhány kormánypárti képviselő ugyanakkor már tényként beszél arról, hogy nemi erőszak történt, Nicolas Sarkozy elnök pedig katasztrófát emleget.
Vágólapra másolva!

Ha bebizonyosodnak a Dominique Strauss-Kahn (DSK) ellen felhozott vádak, akkor "olyan súlyos tettekről van szó, amelyekre nincs mentség" - közölte kedden Francois Fillon francia kormányfő. A francia kormány ezzel először kommentálta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának bebörtönzését, három nappal az után, hogy Strauss-Kahnt New Yorkban szexuális bűncselekmény gyanújával őrizetbe vették.

Az IMF vezetőjét nemi erőszak kísérlete és törvénytelen fogva tartás gyanújával vették őrizetbe múlt szombaton New Yorkban, miután egy luxushotelben dolgozó szállodai szobalány feljelentést tett ellene. A nő azt állította, hogy Strauss-Kahn bezárta őt a szobájába, majd meztelenül rávetette magát: A férfit ezután a New York-i rendőrök egy Franciaországba tartó repülőgépről szedték le, és vették őrizetbe.

Mivel Strauss-Kahn jó eséllyel a legnagyobb francia ellenzéki párt, a szocialisták jelöltje lett volna a jövő évi francia elnökválasztáson, ügye politikailag különösen érzékeny. Francois Fillon kormányfő ezért kedden azt kérte politikustársaitól, hogy ne kovácsoljanak politikai tőkét a Szocialista Párt (PS) tagjaként is tevékeny Strauss-Kahn őrizetbe vételéből. "Megfontoltnak és felelősségteljesnek kell lennünk. Senkinek sem szabad hasznot húznia ebből az ügyből" - mondta Fillon, hozzátéve, hogy tiszteletben kell tartani az ártatlanság vélelmét.

Nicolas Sarkozy francia államfő, akinek a népszerűsége a közvélemény-kutatások szerint jóval alacsonyabb a Strauss-Kahnénál, nem beszélt még a nyilvánosság előtt a történtekről. A Le Monde című napilap kedd késő délutáni számában ugyanakkor az olvasható, hogy a közelgő megmérettetés szempontjából "katasztrofálisnak" nevezte az ügyet a szocialisták számára. Sajtóértesülések szerint Sarkozy a pártja, a Népi Mozgalom Uniója (UMP) tagjaival zárt ajtók mögött tartott ülésen "hidegvérük, az egység és a méltóság" megőrzésére szólította fel képviselőtársait.

Az UMP konzervatívabb szárnyához tartozó honatyák egy csoportja ugyanakkor kiadott egy közleményt, amelyben bírálta a szocialisták Strauss-Kahnnal vállalt szolidaritását. "Az ártatlanság vélelmére, a tisztességre és a megfontoltságra szükség van. De ha ebben az esetben áldozatról beszélünk, akkor az nem a történtek feltételezett elkövetője, hanem az a fiatal nő, akivel szemben erőszakot követtek el" - fogalmazott néhány képviselő.

A francia Szocialista Párt viszont élesen bírálta az "embertelen" amerikai bírósági rendszert, mivel az engedélyezte a pénzügyi szervezet vezetőjéről a tárgyalóteremben készült megalázó képek és felvételek közzétételét. A konzervatív képviselők visszautasították a szocialisták bírálatát. Mint mondták, indokoltnak tartják a New York-i bíró döntését, miszerint Roman Polanski lengyel filmrendező példájából kiindulva nem engedte meg Strauss-Kahnnak, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezzen.

Közben a BBC szerint egyre nagyobb nyomás nehezedik Strauss-Kahnra, hogy az ügy miatt esetleg mondjon le az IMF vezetői posztjáról. Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter kedden közölte, hogy mivel a bíróság elutasította az óvadék iránti kérelmét, el kellene gondolkodnia azon, hogy börtönben ülve nem árt-e az IMF-nek. Hasonló véleményt fogalmazott meg a spanyol pénzügyminiszter is, aki szerint Strauss-Kahn "nagyon komoly vádakkal" néz szembe, de "lemondásáról csak ő maga dönthet".

A szobalány is akarta?
A New York Post című amerikai bulvárlap egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva kedden azt írta, hogy a védelem szerint a feljelentést tevő szobalány is beleegyezett a hotelben megkísérelt aktusba. A lap idézi Strauss-Kahn ügyvédjét, aki azt mondta, hogy véleménye szerint a bizonyítékok "nem felelnek majd meg az erőszakos közösülés tényállásának", illetve egy "a védelemhez közel álló forrást", aki szerint ez azt jelenti, hogy a nő is akarta az aktust. Erre utalhat, hogy Strauss-Kahn testén az őrizetbe vétel utáni orvosi vizsgálaton nem találtak karmolásokat vagy bármilyen más, dulakodásra utaló sérülést. A feljelentést tevő nő testvére ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy szerinte húga biztos nem ment volna bele ilyesmibe önként.