Lebegteti Medvegyev, hogy indul-e az orosz elnökválasztáson

Vágólapra másolva!
Hamarosan jelzi, hogy kíván-e indulni a 2012-es orosz elnökválasztáson Dmitirj Medvegyev. Az orosz elnök erről egy szerdai sajtótájékoztatón beszélt hazájában, ahol a posztra feltehetőleg pályázó Vlagyimir Putyint magához hasonló gondolkodású politikusnak nevezte.
Vágólapra másolva!

Dmitrij Medvegyev hamarosan döntést hoz arról, hogy indul-e a 2012-ben esedékes orosz elnökválasztáson, a hatalmon lévő orosz elnök erről hazája újságíróinak beszélt egy sajtótájékoztatón szerdán - írja a BBC brit közszolgálati médium. Medvegyev három év óta először tartott olyan sajtótájékoztatót, ahol kötetlenül kérdezhették az újságírók.

Az orosz elnök Líbia és Szíria kapcsán elmondta, hogy nem elégedett azzal, amire a nyugati hatalmak az ENSZ líbiai beavatkozását használták, és elmondta azt is, hogy Oroszország nem fog támogatni egy hasonló beavatkozást Szíriában.

A jó hangulatban tartott sajtóbeszélgetésen Medvegyev a Vlagyimir Putyin miniszterelnökhöz fűződő viszonyáról is beszélt, azt mondta, már húsz éve ismerik egymást, és kifejezetten hasonlóan gondolkodnak. Indulási szándékáról Medvegyev kifejtette, hogy egy ilyen horderejű döntést "a megfelelő időpontban" kell meghozni.

Oroszországban 2012 márciusában tartják az elnökválasztást. Medvegyev 2008 óta van hatalmon, elődje az azóta kormányfőként dolgozó Putyin volt, aki két elnöki ciklus után nem indulhatott újra a posztért, jövőre azonban ismét megteheti. A következő választáson már nem négy, hanem hat évre választanak elnököt az oroszok. Medvegyev már egy ideje lebegteti, hogy indul-e, korábban azt mondta, ha nem indul, akkor az orosz Szilícium-völgy létrehozásán fáradozna.