Kína katasztrofálisnak nevezte a helyzetet a Három-szoros gátnál

Vágólapra másolva!
A Három-szoros nevű duzzasztógát konstrukciós hibáinak katasztrofális következményei lehetnek - ismerték el a probléma fennállása óta először a helyzet súlyosságát a kínai vezetők. A világ legnagyobb, 40 milliárd dollárért épített duzzasztógátja miatt korábban 1,3 millió embert telepítettek ki. Az utóbbi években folyamatosak voltak földcsuszamlások a gát környékén.
Vágólapra másolva!

A Három-szoros gát építése óta először ismerte el a kínai hatóság, hogy a duzzasztógát építése komoly problémákat okozott - írja a BBC brit közszolgálati médium. A gát építése során több mint 1500 települést, köztük 13 nagyvárost árasztottak el vízzel, több mint 1,3 millió embernek kellett elhagynia otthonát.

A kínai felsővezetés közleménye először a projekt sikerét taglalta, de a közlemény később szót ejtett azokról az égető problémákról, amelyeket minél előbb orvosolni kéne, ilyen például a kitelepített 1,3 millió ember életkörülményeinek javítása vagy a természet védelme. A hatóságok szerint a gát miatt 1994 és 2006 között elköltöztetett embereknek javítani kell a munkahelyi, és közlekedési körülményein, de az őket érintő szociális juttatások rendszerén is.

A problémák nagy részét az okozza, hogy folyamatosan ingadozik a vízszint a gát mögötti 660 kilométer hosszú víztározóban. A vízszintingadozás miatt gyakoriak lettek a földcsuszamlások a duzzasztógát környezetében. Az óriás duzzasztógátat Kína korábbi vezetője, Mao Ce-tung álmodta meg, megépítése 40 milliárd dollárba került, és több mint 10 évig tartott.