Szélsőjobboldaliak verekedtek össze muszlimokkal Szófiában

Vágólapra másolva!
A muszlimok túl hangos imája miatt verekedett össze pénteken egy szélsőjobboldali bolgár párt közel száz támogatója és a bolgár muszlim kisebbség néhány tagja Szófiában. Két embert őrizetbe vettek.
Vágólapra másolva!

Összeverekedtek egymással nacionalista tiltakozók és muszlim hívők pénteken a bolgár fővárosban, a csetepatéban többen megsebesültek - közölte az ország rendőrsége.

A szélsőjobboldali Ataka párt nagyjából száz támogatója gyűlt össze Szófia legnagyobb mecseténél, a 16. századi Banja Basi dzsáminál. Az ellen tiltakoztak, hogy "elviselhetetlenül hangos" a muszlimok pénteki imája, amelyet hangszórók segítségével hallani lehet szerte a bolgár főváros központjában.

Az indulatok akkor szabadultak el, amikor a nacionalisták - akik előzőleg megzavarták az imát, provokatív jelszavakat skandáltak - meggyújtottak egy imaszőnyeget. Négy embert szállítottak kórházba könnyű sérülésekkel. Más források szerint öt rendőr sérült meg. Az Ataka közlése szerint a párt egyik parlamenti képviselőjét fejbe dobták egy kővel. A rendőrség két embert őrizetbe vett.

A bolgár lakosság nagyjából tíz százaléka török származású muszlim. Többségük az ország déli és keleti részén él. Legnagyobb pártjuk, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (DPSZ) a rendszerváltás óta jelen van a bolgár parlamentben, jelenleg ellenzékben.