Nagy vereségre számíthat a spanyol kormány az önkormányzati választásokon

Vágólapra másolva!
Elkezdődtek az önkormányzati és regionális választások Spanyolországban, ahol szombaton huszonöt ezren tüntettek a kormány által bevezetett megszorítások és a tervezett reformok ellen. A közvélemény-kutatások szerint a kormánypárt nagy vereségre számíthat.
Vágólapra másolva!

Az előrejelzések azt mutatják, hogy még a hagyományosan baloldali szavazóbázisnak számító városok többségében is nagy valószínűséggel az ellenzékben lévő konzervatív Néppárt (PP) kerül majd ki győztesen. Amennyiben a feltételezések beigazolódnak, José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök nehezebben valósíthatja meg a tervezett kiadáscsökkentő lépéseit, és könnyen lehet, hogy az eredetileg 2012-ben esedékes parlamenti választásokat előbb kell megrendezni.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt(PSOE) élén álló Zapatero támogatottsága az utóbbi időben óriásit zuhant, miután népszerűtlen reformokat hajtott végre annak érdekében, nehogy az ibériai ország legyen az euróövezet következő pénzügyi mentőövre szoruló tagja. A spanyol kormány tervei szerint ez év végére 6 százalékra faragják le a GDP-arányos költségvetési hiányt.

Az országban több ezren gyülekeztek a választások kezdete előtt a nagyobb városok közterein, hogy tiltakozzanak a megszorító intézkedések ellen. A főváros, Madrid központjában szombaton huszonöt ezer ember tüntetett (erről itt olvashat bővebben). Spanyolországban tilos a választás napján és az azt követő 24 órában is megmozdulásokat tartani, ennek ellenére a kormány nem rendelte el a rendőrség bevetését a törvényi tilalom érvényesítésére, attól tartva, hogy az egy hete kezdődött békés tüntetések esetleg erőszakba torkollnak.

A kormányfőt nem ijesztik meg a tüntetők

A Madrid szívében, a Puerta del Solon pár napja tüntetők bejelentették, hogy meghosszabbítják demonstrációjukat, habár azt eredetileg csak a választások kezdetéig akarták fenntartani. "A Puerta del Sol most jelkép, ezért maradnunk kell" - közölték vasárnap a tüntetők. Az El Mundo újság honlapja szerint "legalább egy hétig" tartanak még ki. "Fontos ez a tiltakozás, mert mostanáig senki se gondolta volna, hogy képesek vagyunk ilyesmire" mondta egy 20 esztendős diák. Spanyolországban a hivatalos adatok szerint lényegében minden második fiatal állástalan. A minsizterlnök megértést tanúsított a tiltakozások iránt: "Nem ijesztenek meg bennünket a követelések és a demonstrációk, inkább arra köteleznek bennünket, hogy keressük a megoldásokat" - nyilatkozta.

Vasárnap Spanyolország 17 autonóm közösségéből 13-ban újul meg a regionális kormány. A 34,6 millió szavazásra jogosult összesen 8116 polgármester, több mint 68.400 önkormányzati képviselő és 824 területi képviselő kilétéről dönthet majd.