Kitiltották az Európai Unióból a szíriai elnököt

Vágólapra másolva!
A szíriai elnököt és több magas rangú tisztviselőt is rátett az EU azoknak a listájára, akik nem léphetnének be az Európai Unió területére és akiknek befagyasztják a számláját.
Vágólapra másolva!

Az EU-országok külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben megállapodtak abban, hogy tíz újabb személyt vesznek fel arra a listára, amely eddig a rezsim 13 vezető tisztségviselőjének tiltotta meg, hogy beutazzon az Európai Unióba, továbbá befagyasztották a náluk lévő vagyonukat.

A listán más magas rangú tisztviselők mellett már rajta van Bassár el-Aszad elnök is - írja a Guardian brit lap. Az intézkedéssel nyomás alá helyeznék a kormányzatot, hogy vessen véget a tüntetők elleni erőszaknak.

Németország külügyminisztere, Guido Westerwelle azt mondta, hogy ez egy szükséges lépés Szíria legfelső vezetői ellen. "Ha valaki így elnyomja saját népét, és erővel reagál a békés tüntetésekre, az nem maradhat megválaszolatlanul az Európai Unióban" - tette hozzá.

Szíriai biztonsági erők hat embert öltek meg Homs városában szombaton, egy olyan ember temetése közben, aki korábban egy tiltakozáson vesztette életét. Emberi jogi csoportok becslése szerint több mint 700 civilt öltek meg a biztonsági erők az elmúlt két hónap tiltakozásai során.

A szíriai hatóságok közben az erőszakos cselekményekkel az iszlamisták által támogatott fegyveres csoportokat és a külföldi erőket vádolják, amelyek állításuk szerint a biztonsági erők több mint 120 tagját ölték meg.